A honlapunk

működtetését a

és a

Magyar Emberi Jogok Alapítvány - HHRF támogatja


Click for Bacau, Romania Forecast


Médiapartnerek:

 


 

Created by

Bartha András

 

Copyright © AMCM,

2004-2008

 

 

 

Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés

 

ClickLink.ro

 

Szavazás honlapunkra

 

 

IP

Sikeres Jótékonysági est a csángó magyarokért

 

A moldvai csángók és az erdélyi szórványmagyarság oktatási programjának támogatásáért rendeztek hétfőn jótékonysági estet a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A telt házas, Határok nélkül című rendezvényt Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes nyitotta meg, a programot Sebestyén Márta népdalénekes állította össze, az est fővédnöke pedig Sólyom László köztársasági elnök volt.

 

Az est hangulatát Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetesnek, az est díszvendégének a megnyitóbeszéde adta meg, amikor a többi között ezt mondta: "A csángó magyarokkal ne tessenek foglalkozni, mert azt nem lehet abbahagyni. Én is így vagyok vele. Eddig nyolcvannyolcszor jártam Csángóföldön, de alig várom, hogy legközelebb is ott lehessek."

A rendezvény egyik támogatottjának, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének az oktatási felelőse, Hegyeli Attila drámai hangú beszámolójából megtudtuk: harmincnyolc tanár tanítja magyar nyelven a csángóföldieket, így aztán nem csoda, hogy a negyvenöt faluban élő mintegy kilencezer gyerek közül alig ezerötszázat tudnak anyanyelvi oktatásban részesíteni. Ráadásul a román hatalom nemhogy nem támogatja őket munkájukban, de ahol tud, keresztbe is tesz nekik. Az oktatási felelős beszédét így zárta: "Kérjük a Kárpát-medence magyarságát, ne hagyjon magunkra bennünket!"

Az est másik támogatottjának, a Vasárnapi Iskola Alapítványnak az alapítója, Benkei Ildikó elmondta: ők szervezik és segítik azoknak a magyarországi tanároknak a munkáját, akik vállalják, hogy hétvégéjüket erdélyi szórványmagyar falvakban élő gyermekek anyanyelvi oktatásának szentelik. Jelenleg negyvennégy pedagógus folytat társadalmi munkában ilyen tevékenységet, tizenhat határ közeli erdélyi kistelepülésre visszajárva. A jövőben nem csupán Erdélyben, de más, határon túli magyar településeken is szeretnének eljutni a gyerekekhez.

A szintén támogatásban részesülő vicei Bástya Egyesület vezetőjétől, Kerekes Zoltántól megtudtuk: az egyesület hatalmas erőfeszítések árán, bentlakásos kollégium alapításával tartja életben az észak-mezőségi Beszterce-Naszód megyei magyaroktatás egyik utolsó végvárát, a vicei Dsida Jenő Általános Iskolát, amelyben hatvannyolcan tanulnak. "Állandóan a megszűnés szélén táncoló iskolánk kellő összefogás és segítség nélkül nem tud megküzdeni a szórványban élő magyarságot és a csángókat román részről sújtó asszimilációs törekvésekkel" - hangsúlyozta az elnök.

A megsegített szervezetek vezetőinek a beszéde után az est közönsége ízelítőt kapott a gazdag erdélyi és moldvai népzenéből. A fellépők között volt az Alba Regia vegyes kórusa, a Szigony együttes, Berszán Fülöp énekes, Hodorog András furulyás, Nisztor Ilona énekes és tanítványa, Tamás Júlia, valamint Szirtes Edina Mókus hegedű- és harmonikaművész, ő a Vörösmarty Színház művészeivel, Fehér Adriennel és Jónás Andreával adott elő egy erre az estre komponált éneket. A műsor második részében hatalmas ovációval fogadta a közönség Sebestyén Mártát, a világhírű népdalénekest, akit Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás kísért különféle hangszereken, többek között somogyi hosszúfurulyán, kobozon, dudán és citerán.


Parcsami Gábor

forrás: Magyar Hírlap online

 

TV-s műsorok az eseményről:

Duna TV - Június 03. 22.07. Kikötő
http://www.dunatv.hu/felsomenu/nettv (A megtekintéshez jobb oldalon a "műsor"-ban ide kell kattintani: Június 03. 22.07. Kikötő, azaz http://www.dunatv.hu//video/videoplayer?video=1_439289)

MTV
Az alábbi linken a Kárpát Express műsorában 11 percnél kezdődik az M1 és az M2 által is leadott anyag.
http://www.mtv.hu/videotar/?id=24356

 

2008.06.04.

vissza


Jótékonysági rendezvény Székesfehérváron

 

A támogatói jegyek árusítása után a héten kezdődött a normál árú belépőjegyek értékesítése a június 2-án, hétfőn este 7 órakor, Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban megrendezésre kerülő "Határok Nélkül" című jótékonysági estre. A rendezvény célja a moldvai csángómagyar és az erdélyi szórványban élő magyar anyanyelvű gyermekek oktatásának segítése.
A szponzori bevételeknek köszönhetően a jegyek eladásából származó minden fillérrel az erdélyi és moldvai magyaroktatás területéről kiválasztott 3 szervezetet támogathatják a szervezők: a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, illetve erdélyi szórványfronton a Vasárnapi Iskola Alapítványt és az észak-erdélyi vicén működő Bástya Egyesületet.

A rendezvény fővédnöke Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, védnöke pedig Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere.

A zenei forgatókönyvet és dramaturgiát, sőt, a meghívott művészek listáját - jönnek Moldvából és Gyimesből is - Sebestyén Márta állította össze, akinek nagysikerű karácsonyi koncertje után ez lesz a második önállóan koreografált, nagyszabású zenei produkciója.

A népzenei est nem mindennapi színházi élményt ígér, amelyben az ősi dallamvilágtól nagy ívű program vezeti el a közönséget az Erdélyben és Moldvában ma is élő, nekünk, itthoni magyaroknak archaikusnak ható népzenei és néptánc produkciók által a remélt katarzis felé.

A rendezvényen egy gyimesi keserves is elhangzik majd a közelmúltban elhunyt gyimesi prímáslegenda, Zerkula János emlékére, a szintén gyimesközéploki Berszán Fülöp előadásában.

Nemcsak a zene lesz magával ragadó, hanem a látvány is, garantáltan. A lebilincselő előadások hátteréül Ádám Gyula csíkszeredai, sokszorosan díjnyertes fotóművész varázslatos felvételei szolgálnak majd.

Jegyek kaphatók elővételben, 3800 Ft-os áron a székesfehérvári Premier és Ákos Jegyirodákban, valamint rendelhetők a szervező honlapján keresztül: www.lenia2.hu, ahol egyéb információk is találhatóak a rendezvénnyel kapcsolatban.

 

Üdvözlettel,

 

A szervezők: Posch Ede és Posch Dániel
Lénia 2 Reklám- és Médiaügynökség
tel.: 22/ 340-840
lenia@lenia2.hu

 

2008.05.28.

vissza


Sajtótájékoztató

 

Sebestyén Márta állította össze a zenei programját annak a jótékonysági estnek, amely június 2-án lesz Székesfehérvárott.
A "Határok nélkül" című est sajtótájékoztatójára május 6-án, 11 órakor kerül sor Budapesten.

 

A rendezvényről részletesebben

Sajtótájékoztató

 

2008.05.05.

vissza

 

vissza a lap tetejére