A honlapunk

működtetését a

és a

Magyar Emberi Jogok Alapítvány - HHRF támogatja


Click for Bacau, Romania Forecast


Médiapartnerek:

 


 

Created by

Bartha András

 

Copyright © AMCM,

2004-2008

 

 

 

Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés

 

ClickLink.ro

 

Szavazás honlapunkra

 

 

IP

Felszentelték a magyarfalusi Gyerekek Házát

 

Együtt ünnepelt Magyarfalu apraja-nagyja 2008. május 24-én a Gyerekek Háza avatóünnepségén.
Évek óta készültünk erre az alkalomra, a lehetőségre, hogy Magyarfaluban is méltó helyszínt teremthessünk a magyarórák számára. Első lépésként egy falusi kis házat sikerült megvásárolni és felújítani e célból, ill. készülnek már egy újonnan építendő ház tervei is.
A felszentelés ünnepe Magyarfalu templomában kezdődött, Pógár Róbert helyi származású, Magyarországon szolgáló atya együtt misézett Farcas Mihai Daniel helyi plébánossal. Mihai atya köszöntő szavait hatalmas tapssal fogadták a hívek, nyitott és barátságos hozzáállása mindannyiunkat jóérzéssel töltött el.
Közösen ünnepelt a falu e nap, hangos énekszóval vonultak a diákok és szüleik a magyarórák helyszínéül szolgáló kis ház udvara fele. A felszentelést követően felszólaltak azok a vendégek is, akik támogatták a ház megvásárlását, felújítását.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke, Solomon Adrián köszöntötte a falu közösségét és a vendégeket. Felszólalt Gilyán György, a ház felújítását 2 millió Ft-tal támogató Magyar Külügyminisztérium külügyi államtitkára. Köszöntötte az egybegyűlteket Szikora János, az APEH elnöke, kinek közbenjárásával 30 db számítógéppel gazdagodhatott az oktatási program. Terényi János, Magyarország bukaresti nagykövete hivatalos és keresztszülői minőségében szintén megtisztelte jelenlétével és köszöntő szavaival az ünneplőket. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke elsőként járt Magyarfaluban, épp egy ilyen ünnepi alkalommal szólhatott a csángó közösséghez. Sógor Csaba EP képviselő és egy kisdiák jelképes keresztszüleje üdvözölte az egybegyűlteket, bíztató szavait követően Pógár László szólt falus társaihoz. A felszentelt Gyerekek Házának megvásárlásával kapcsolatos nehézségeket említette, ugyanakkor bíztatta a szülőket, hogy küldjék el gyerekeiket minden magyarórára. Örömmel hallgattuk a ház felújítását jelentős összeggel támogató Rotary International osztrák és magyar tagjainak képviseletében felszólaló Gulyás Istvánt, aki kaliforniai társával, Jim Dowlerrel együtt jött el erre az ünnepségre. Szokatlanul hangzott az angol nyelvű köszöntő, hisz rávilágított arra, hogy Magyarfalu ünnepe nemcsak egy kis közösség ünnepe. A támogatók, keresztszülők, ill. a moldvai csángók ügyére odafigyelők közössége széles kör, összefogásuk nyomán íme, Magyarfalu is gazdagabbá válhatott.
Élvezzék ennek gyümölcseit a falubeli gyerekek, tanuljanak, gyarapodjanak lelkiekben és szellemiekben egyaránt!

 

Hegyeli Melinda, MCSMSZ

* * *

Magyarfalu ünnepe

 

Oly ritkán van okunk és lehetőségünk az ünneplésre! Ha ez mégis megadatik, álljunk meg egy kicsit! Öltözzünk ünneplőbe, és összekapaszkodva, mosolyogva, tiszta lélekkel gyűljünk egybe!
És az ünnep kitölti egész bensőnket.
Ez történt velünk Magyarfaluban is. Elkészült az új Gyermekek Háza. Ez a kis házacska oktatási helyszín és tanári lakás is egyben. Az udvaron gyülekezve, elnézve a viseletbe öltözött, izgatott várakozással készülő gyermekeket, tudtuk: munkánk nem hiába való.
Énekszóval vonult a falu apraja - nagyja a templomba. És akkor megtörtént a csoda!
Moldvában együtt misézett a román és a magyar ajkú katolikus pap. A magyarfalusi születésű plébános, Pógár Róbert szavai betöltötték a templomot és a hívek lelkét. Szólt a kétnyelvűség fontosságáról, a csángó hagyományok megőrzésének lehetőségeiről, és arról a felelősségről, melyet ez a vállalás ránk ró. Nekünk, tanult embereknek kötelességünk a segítségnyújtás! A segítségnyújtás abban, hogy a ránk bízott gyermekek talentuma el ne vesszen, hanem megsokszorozódjék. Nem feledhetjük, kik vagyunk, milyen örökséget hagytak reánk eleink! "Csángók vagyunk! Romániában élő csángók!" - hangzott az oltár előtt álló csángómagyar katolikus pap intő, szeretettel teli hangja.
Az élet adta azt a lehetőséget, hogy az Úr napján szentelhettük meg a Gyermekek Házát. A gyermekek lesznek azok, akik Isten segítségével megtarthatják a csángó tradíciókat. Lehetnek a fa törzse, mely a minden évben újra kihajtó, egyre terebélyesebb lombbal összekötheti a gyökereket.
Az évtizedek óta szunnyadó, s a most felcsendülő magyar Mária énekek szavai erőt, bizakodást nyújtottak minden hívő léleknek.
Farcas Mihai Daniel magyarfalusi plébános Isten áldását kérte a falu közösségére. " Isten fizesse fáradalmaitokat, őrizzétek meg hiteteket és szép hagyományaitokat, és örökítsétek tovább gyermekeitekre!"
A szent mise végén az áldozás szentségének kiszolgáltatását közösen végezték el, ki-ki anyanyelvén szólva az eléjük járuló hívekhez.
A templomból kilépve megláthattuk mások szemében is a csoda összetartó, megtartó erejét, melyet ez a szent mise adott minden hívő ember számára.

 

Ládi Erika Csík falusi tanító

 

2008.05.29.

vissza


Meghívó

a Magyarfalusi Gyerekek Házának avatóünnepségére

 

2008. május 24-én tartjuk Magyarfaluban a felújított Gyerekek Háza avatását, felszentelését. Minden kedves támogatót, keresztszülőt, ill. az érdeklődőket is szeretettel várjuk erre az ünnepségre.
Magyarfaluban hosszú évek próbálkozásai után 2007 nyarán sikerült megvásárolni egy központi fekvésű 13 árnyi összterületű telket, amelyen egy öreg ház található melléképületekkel. Támogatók segítségével sikerült felújítani, így jelenleg ebben a házban zajlik a magyarfalusi iskolán kívüli oktatás, illetve ott lakik tanárunk is. Távlatilag azonban szükség lesz (akárcsak a szomszédos Lábnyik faluban) egy új épületre, hiszen a meglévő vályogház nagyon kicsi ahhoz, hogy praktikusan elláthassa a "Gyerekek Háza" szerepet.

Az ünnepség programja:

10-10: 30 Érkezés, vendégek fogadása
10: 30 Köszöntő
10: 40 Magyar mise, a ház megszentelése
11: 30 A támogatók felszólalása
11: 45 Kulturális program (ének, tánc)
12: 15 Közös ebéd a falusiakkal és vendégekkel a ház udvarán
Délután táncház.
Köszönjük mindazoknak, akik támogatták ennek a nagyon fontos új intézménynek a létrejöttét, kérjük, ha tehetik, segítsenek abban, hogy ezen a telken megépülhessen egy modern, befogadó közösségi ház.

 

 

2008.05.05.

vissza

 

vissza a lap tetejére