A honlapunk

működtetését a

és a

Magyar Emberi Jogok Alapítvány - HHRF támogatja


Click for Bacau, Romania Forecast


Médiapartnerek:

 


 

Created by

Bartha András

 

Copyright © AMCM,

2004-2008

 

 

 

Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés

 

ClickLink.ro

 

Szavazás honlapunkra

 

 

IP

Negyvenkilenc csángó gyermekek nyaral Szatmáron

 

Szombaton hajnalban indultak el, s késő este értek Szatmárnémetibe a csángóföldi gyermekek, akik öt Bákó megyei településről - Klézse, Somoska, Buda, Pokolpatak és Nagypatak - jöttek. Az előző alkalmakhoz hasonlóan, a táborozás fő támogatója idén is az OTP Bank volt.
A gyermekeket szatmári családoknál helyezték el. Kánya Lászlótól, a MADISZ társelnökétől megtudtuk, hogy ennek nemcsak anyagi okai vannak, hanem ezzel azt szeretnék elérni, hogy a gyermekek magyar környezetben legyenek a kirándulás alatt, s ezáltal gyakorolják a nyelvet. Ugyanakkor hozzátette, hogy a gyermekek számára a kirándulás különösen nagy élmény, hiszen sokan közülük eddig még soha nem voltak távol falujukból.

Hétfőn reggel, ahogy tegnap is Merlás Tibor, a Szentlélek templom lelkipásztora foglalkozott a gyermekekkel, ami után tanítónők igyekeztek a magyar nyelv és irodalom alapjaiba bevezetni a gyermekeket. Többek közt Petőfi Sándor költeményeit próbálták megszerettetni a vendégekkel.

Emellett a vendégek hétfőn délután bábszínházba is eljutottak. Az Északi Színház bábszínészeinek az előadásában megnézhették a Hüvelyk Matyit, amely osztatlan sikert aratott a gyerekek körében. Az előadás után a Kossuth-kertbe mentek, ahol szabadon szaladgálhattak, játszhattak. Tegnap, a Római Katolikus Püspökség épületének a meglátogatása után, a Tűzoltótoronyba is felvitték a gyermekeket, ami igazán rendkívüli élményt jelentett számukra.

Különösen tartalmas volt a keddi nagybányai kirándulás. Útközben először Koltón álltak meg, ahol Petőfire emlékezve, megnézték a helyi múzeumot. Nagybányán az állatkertbe mentek, majd a kisvasúton tettek néhány kört. Ezután Mogosára kirándultak, ahol a patak mellett piknikeztek.

Ma a Hans Lindner Alapítvány vette pártfogásába a csángó gyermekeket, és strandolni vitték őket Nagykárolyba. A szombati nap is strandolással telik majd, ekkor Krasznamihályfalvára viszik őket.

 

Csángó táncház

 

Aki szeretne megismerkedni a csángó gyermekkel, illetve részt venni egy igazi csángó táncházon, az vasárnap délután hat órakor mindenképp látogasson el a Szentlélek templom Merk Mihály termébe. Kánya László elmondta, hogy a hagyományokhoz híven a nyaralás végén minden alkalommal rendeztek csángó táncházat, s nincs ez másként most sem.

 

Bodnár Gyöngyi

 

forrás: Szatmári Magyar Hírlap

 

2008.06.27.

vissza

 

vissza a lap tetejére