Minden a lehető legjobban alakult
már a kezdetektől. Útközben társult hozzánk Orbán Attila, így
mire megérkeztünk, már sok mindenről tudtunk beszélgetni. Ő a
hivatalos magyar tanár Lábnyikban, aki nagy köztiszteletnek és
szeretetnek örvend az egész faluban. Nem hiába, mert a magyar
tanításon túl, a falubeliek ügyes-bajos, hivatalos, szociális
gondjait is segít megoldani. Mély benyomást tett ránk a hivatástudata,
az a tiszta, őszinte segítőkészsége és tettrekészsége, ahogyan
ezt a kis közösséget megpróbálja felemelni, utat mutatni nekik.
Első nap elkísért minket a faluba, bemutatott egy pár helyen szülőknek,
gyerekeknek, az atyának. Így már első nap délután szép számban
érkeztek kicsik, nagyok a "magyar házba", hogy részt
vegyenek a foglalkozásainkon. Csillogó szemű, kíváncsi, vidám
gyerekek vettek körül, és boldogan jöttek két héten át. Nagyon
megható, szívszorongató volt az a sok simogatás, ölelés, szeretetet,
amivel körülvettek bennünket.
Naponta délelőtt a kicsiknek, délután a nagyobbaknak tartottunk
foglalkozásokat. Szókincsfejlesztő, énekekkel, mondókákkal tarkított
játékokat játszottunk, minden nap kézműveskedtünk. Kislányom és
jómagam nagyon élveztük minden percét az együttlétnek. Minden
nap kisétáltunk a faluba, ahol sok kedves szóval találkoztunk.
Sokan szívesen megálltak beszélgetni velünk.
A tábort egy közös kis programmal zártuk, ahova szép számban eljöttek
szülők, nagyszülők is. Előkerültek a még minden családban fellelhető
népviselet darabjai. Nekünk is szívesen kölcsönöztek, így mi is
beöltözhettünk erre a kis időre a viseletükbe.
Nekem nagy öröm volt az, hogy közéjük tartozhattam, megismerhettem
őket. Zsófi lányom szerint az volt a legjobb, hogy nagyon sok
barátja lett. Azóta is szívesen meséli élményeit, énekli a csodálatos
énekeket, amiket a csángó gyerekektől tanult.
Azt tervezzük, hogy jövőre is elmegyünk.
Rácz Ildikó és Tokos Zsófia Dunakesziről
Már lassan három hete hazaérkeztünk,
de gondolatban naponta végigsétálom a girbe-gurba lábnyiki utcácskákat,
nézegetem az iskola udvaráról hozott csíkos kavicsokat és a
fotókat. Felidézem a házakat, a dombokat, az emberek tekintetét,
számunkra különös kifejezéseit, hangsúlyát. Hallom a gyerekek
nyers, tiszta hangját, ahogy énekelik többnyire szomorkás népdalaikat,
ahogy szeretetet és tiszteletet sugározva tanító néninek szólítanak,
és megkínálnak zsebükből az útközben szedett félérett gyümölccsel,
ahogy imádkozzák a tanító bácsitól tanult magyar imákat, és
ahogy románra váltva vitatkoznak, magyaráznak egymásnak.
Sokat kaptam ettől a Lábnyikban töltött két héttől. Móra Ferenc
korabeli állapotokba visszarepülve számomra példaértékű, kitartó,
szerény, jólelkű embereket ismertem meg, pedagógusként pedig
csodálatos élményeket élhettem át. Várom a jövő nyári folytatást!
