A csángó népi kultúra igazi
ünnepe volt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által a 2008.
november 22-i szombaton megrendezett népdalvetélkedő.
Tekintettel arra, hogy már ötödik alkalommal találkoztak a magyar
oktatási programban részt vevő falvakból a legjobb torkú énekes
gyermekek, ezúttal a megyeszékhelyen, "a városon gyűltünk".
Nagy izgalommal vártuk, hogy sikerül ez a nap, hiszen sosem volt
egész napos magyar kultúrprogram ebben a legalább negyedrészben
csángók lakta nagyvárosban.
Már kora reggel nagy volt a nyüzsgés a verseny helyszínén. Sorban
érkeztek a falvakból a gyermekek és az őket kísérő tanárok, szülők,
a szurkoló diáktársak. Csíkszeredából és Kostelekről autóbusszal
érkezett egy sereg fiatal, szintén buszt fogadtunk a somoskai,
klézsei, budai résztvevők beszállítására. Délelőtt tíz órára már
megtelt élettel a verseny helyszínéül szolgáló iskola. A bőséges
reggeli után sorban tűntek fel az öltözőből a színes népviseletbe
bújt apróbb és nagyobb versenyzők.
Tizenegykor indult a verseny! Ezúttal külön helyszínen énekeltek
a kicsik (I-IV. osztályosok) és a nagyok (V-VIII. osztályosok).
Mindkét helyszínen a tavalyi győztesek és továbbtanuló diákok
éneke nyitotta a programot, bátorítva a versenyzőket. Következtek
a szebbnél szebb hangú gyermekek, és énekelték szebbnél szebb
dalaikat. A zsűritagok nem győztek kérdezni, talán nem is volt
olyan versenyző, akinél megelégedtek a kötelező két ének bemutatásával.
Elmondható, hogy igazán jól felkészült versenyzők érkeztek gazdag
repertoárral. Míg a zsűri döntött a helyezésekről, jöhetett az
ebéd és valami apró varázslatra szakadni kezdett az idei első
hó! Ebéd után az izgalmak betetőzéseként következett az eredményhirdetés.
Ivánovics Tünde és Fábri Géza, a Mentés Másként zenekar két tagja
kis műsorral vezették be a díjkiosztót. Aztán Fábri Géza és Domokos
Mária a két zsűri elnöke osztotta meg velünk a gondolatait a verseny
kapcsán. És jöttek a gyermekek az ajándékokért helyezésük szerint.
Ki mosolyogva, ki könnyezve, de mindenki büszkén és boldogan vette
át díját. Ezúttal a gyermekeket felkészítő tanárok is ajándékot
kaptak, sorra jöttek a tanító nénik, tanító bácsik a gyerekek
tapsától és ovációjától kísérve.
A délután során ki-ki megtalálhatta a magának tetsző elfoglaltságot.
Tanáraink irányítása mellett kézműves foglalkozások voltak, táncolhattak,
énekelhettek a gyermekek, a kostelekiek csoportja egyenesen spontán
mulatságba kezdett.
Este héttől következett a talán mindannyiunk által legjobban várt
esemény, a gála. Hét órára megtelt a bákói színház gyönyörű terme
gyermekekkel, tanárokkal, szülőkkel, érdeklődőkkel. Felcsendült
az első ének a verseny tavalyi győztesétől, a gajdári Horváth
Stefániától. Solomon Adrián a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének
elnöke nyitotta meg a gálát és folytatódott a csoda! A kosteleki
táncosok érett produkciója többször tapsra késztette a nézőket.
A diószéni CARASELUL tánccsoport tagjai közül néhányan már nehezen
beszélnek magyarul, mégis nagy büszkeséggel és örömmel jöttek
és igazán kitettek magukért! A somoskai gyermekek tánca megtöltötte
élettel a színpadot. A csíkszeredai továbbtanulók énekkel, mesével,
furulyamuzsikával készültek. Színpadra álltak a délelőtti verseny
helyezettjei, majd a lészpedi mesemondó legénykék hatalmas derültséget
szereztek ízesen előadott humoros történeteikkel.
A megjelenteket köszöntötte Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet,
majd a gála végső akkordjai előtt bizony torkunk elszorult az
újfalusi (Nicolae Balcescu) Iulian Bucur megindító beszédét hallgatva.
A bákói múzeum munkatársa őszintén és büszkén beszélt ősei nyelvéről,
kultúrájáról, szívhez szólóan szólt a gyermekekhez, mindannyiunkhoz.
Pálinkás Erzsi néni Somoskából hozott énekeivel szárnyára vett
bennünket, hogy a gála zárásaként a Mentés Másként együttes tovább
repítsen. Fábri Géza kobozjátéka és Ivánovics Tünde énekhangja
még sokáig fog a lelkünkben zengeni.
A verseny végeredménye:
I-IV. osztályosok
I. Pustianu Valéria - Pusztina
II. Turbuk Mária - Magyarfalu és Váta Gábor - Kostelek
III. Hodea Francsiszka - Diószén és Sándor Andrea - Lészped
V-VIII. osztályosok
I. Tamás Júlia Roxána - Pusztina
II. László Paulina, László Ioana - Buda
III. Janku Mária - Magyarfalu és Csorba Gyula - Lészped
A zsűri tagjai:
I-IV. osztályosok:
Domokos Mária, Csóti Márta, Bajtai Erzsébet
V-VIII. osztályosok:
Ivánovics Tünde, Nemes Zsuzsa, Fábri Géza
Köszönet a rendezvény sikeres megrendezéséhez nyújtott segítségért:
Füzes Oszkárnak a Magyar Köztársaság
bukaresti nagykövetének, aki elvállalta rendezvényünk fővédnökséget!
Feleségének, Bajtai Erzsébetnek, aki egész napos aktív jelenlétével
segítette munkánkat!
A Domnita Maria Általános Iskolának
a verseny helyszínének biztosításáért!
A bákói George Bacovia Színháznak a gálaműsor
helyszínének és technikai hátterének biztosításáért!
Dávid Gábornak, Ormosy Leventének, Nagy Szilveszternek dombóvári
barátainknak (és keresztszülőknek), akik a verseny díjazásához
szükséges ajándékok zömét összegyűjtötték és kiszállították
részünkre!
A Hungaroton Recordsnak és az Etnofon Recordsnak a díjazáshoz
nyújtott támogatásért!
A Gyepük Népe Alapítványnak és Tündik Tamásnak, akik - többek
között - a verseny hanganyagának rögzítését végezték!
Külön köszönet:
A zsűritagoknak lelkiismeretes munkájukért!
A gálaműsorban fellépő csoportoknak, szólistáknak és az őket
felkészítőknek színvonalas produkciójukért!
Mindenkinek, aki hozzátett bármit ennek a szép ünnepnek a megszervezéséhez!
Farkas-Ferencz Endre
Egy taps, másként
Befejeződött az V. Szeret menti
Népdalvetélkedő, melynek egyes gesztusai felejthetetlenek számomra.
Képzeljék, ajándékot kaptak a felkészítő tanárok is, köszönet
érte, meglepő és végtelenül kedves figyelmességnek tartom.
A gálaműsor utolsó pillanata viszont egyedi... A Mentés Másként
együttes két tagja zárta a műsort. Óriási sikerüket a kicsik
és a nagyok közös énekléssel és tapsviharral köszönték meg.
Aztán történt valami... A színpadon álló, gyönyörűen éneklő
hölgy visszatapsolt a közönségnek. Abban a tapsban minden létező
elismerés benne volt. A gyerekeknek, hogy vállalják a magyarórákkal
járó nehézségeket, legyen az fizikai vagy lelki megterhelés.
A tanároknak, hogy már sokan túl a húszas, harmincas éveiken
is vállalják ezt a kalandos életet, és az irodában dolgozóknak
az elismerése, akik még a gyerekek tanításának örömétől is meg
vannak fosztva.
Kedves Kollégák! Büszkék lehetünk, hogy mégiscsak ennyire jó
ez az egyre bővülő csapat. Végezzük úgy munkánkat, hogy legyünk
méltóak az ilyen gesztusokra. És kapjunk még igazi, szívből
jövő elismerést, akár egy taps formájában, akár másként. Becsüljük
meg, ahogy minket is megbecsülnek abban a faluban, ahol dolgozunk
és élünk.
A népdalversenyünket
ebben az évben gálaműsorral zárjuk, melyre a bákói George Bacovia Színházban
kerül sor a verseny napján 2008. November 22-én szombaton 19 órai kezdettel.
A gála programja:
Nyitóének - Horváth Stefánia/Gajdár
Solomon Adrián MCSMSZ elnök megnyitója
Kosteleki Hagyományőrzők
Füzes Oszkár - bukaresti magyar nagykövet köszöntője
Diószéni hagyományőrző felnőtt tánccsoport
V. Szeret menti Népdalvetélkedő díjazottjai
Csíkszeredai bentlakás bemutatója
Somoskai Gyermekcsoport
Mese - Lészped
Iulian Bucur - a bákói múzeum művészettörténészének
köszöntője
A
Moldvai Csángómagyarok Szövetsége V. alkalommal rendezi meg moldvai
csángó népdaléneklési versenyét. A kerek évfordulóra tekintettel a vetélkedő
ezúttal Bákó városában kerül megrendezésre, a verseny programját a bákói
Városi Színház dísztermében csángó-magyar gálaműsor zárja.
Az MCSMSZ oktatási programjában részt
vevő helyszíneken kívül ezúttal Erdélyből és Magyarországról is várunk
versenyzőket.
Kategóriák és
nevezési feltételek
Nevezni lehet az alábbi korosztályokban:
I-IV. osztályosok
V-VIII. osztályosok
Nevezési feltételek:
Nevezni kizárólag eredeti, moldvai csángó
énekekkel lehet, alsósoknál (I-IV. osztály) öt, felsősöknél tíz éneket
kell tudniuk a nevezőknek.
A versenyzők korosztályonként különböző összetételű zsűri előtt versenyeznek,
a nem Csángóföldről érkező versenyzők a csángó versenyzőkkel együtt.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének útiköltséget a versenyzők részére
nem áll módjában téríteni, a versenyzők szállásáról és ellátásáról gondoskodik.
Jelentkezni a farkasendrekukaccsango.ro e-mail címen
lehet.
A jelentkezésben fel kell tüntetni a versenyző adatait, melyik korosztályban
kíván versenyezni.
A jelentkezésben kérjük megadni a versenyre hozott repertoárt, a használt
források feltüntetésével!