Sárig ingben, szeretetvel

Legszebb ruháikban érkeztek a pusztinai csángó gyerekek és felnőttek Csomafalvára hétvégén, hogy részt vegyenek a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány által szervezett IV. Csángó Napokon. A Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány által támogatott rendezvény keretében kiállításra, értelmiségi fórumra, a vendégek kulturális előadására, és közös szentmisén való részvételre is sor került. A legfőbb hozadék pedig a magyar beszéd volt, a csángó gyerekeket a Köllő Miklós iskola diákjainál szállásolták el, s akik a kis székelyekkel ha akartak volna sem tudnak románul beszélgetni.

Tanulságos pillanatoknak lehettek tanúi mindazok, akik a moldvai csángók csoportjának ittlétébe bekapcsolódtak.

"Pusztinaiakval jöttünk most Csomafalvára. 250 ezren vagyunk Moldvában, de csak hatvanezren, akik még beszélgessük ezt a magyar nyelvet. Ez a hagyományőrző csoport. Ha mondom, ezt-azt bé kell mutitani, nagy szeretetvel csinálják" - mondta Nyisztor Ilona, a csapat lelke.

"Ruhacskákkal", "falhúzó kendezőkkel", karincákkal díszítették a vendégek a kiállítás helyszínének falait, népviseletben mutatták be a pusztinai diákok rajzait, festményeit, s meséltek a mindennapokról és ünnepekről. Arról is, hogy viseletükben a piros a virág, a zöld a fű színe, s azért tesznek fehéret hozzá, hogy e két szép színt még jobban szépítsék.

A gyerekeké volt a főszerep, akik heti három órában tanulnak magyar nyelvet a székely Vajda Évától és a Magyarországról érkezett Szabó László festőművésztől. Nem kötelező a tanulás, a gyerekek viszont hajnalban kelnek, sosem hiányoznának. Amúgy az iskolában románul beszélnek, odahaza is gyakran jön szájukra hamarabb a román szó. "Mi csángóul beszélünk otthon, nem es románul, nem es magyarul, keverten" - mondta egy kislány. "Magyarul beszélünk, de még románul is szólnak reám szülőim" - válaszolt egy társa, egyikük pedig megkérdezte az egybegyűlteket: "Szégyelljem-e, hogy könnyebben jön szájamra a román?"

Az autonómia is szóba került, hogy miként látják ezt Moldvából. Nyisztor Ilona válasza egyértelmű: a kettős állampolgárság leszavazásakor sem foglaltak állást, nem is tudták, meg kell-e sértődniük. Odahaza most sem az autonómia a beszédtéma, fontosabb a megélhetés, a gyerekek tanítása. Mert a magyartanárra szükség van, amíg lesz oktató, élni fog nyelvük. A gyerekek pedig azzal, hogy magyar órákra járnak, eldöntötték lelkükben, hová tartoznak.

A pusztinaiak sokat meséltek számunkra ismeretlen szokásaikról, a híres csángó galuskáról, az ünnepi "sárig" ingről, lakodalmi kurjongatókról. Köszönték, hogy Csomafalván lehetnek, kérni semmit nem akartak.

Borsos Géza szervező fogalmazta meg a székelység feladatát a csángókkal szemben, akiknek megmaradását történelmi csodának nevezte: segíteni kell őket, akár hasonló találkozókkal, hogy a magyar nyelvet gyakorolhassák, segíteni kell abban, ha a csángó értelmiség el is hagyja szülőföljét, mindig legyenek magyartanárok csángóföldön, "de a csángó maradjon csángó, ne akarjunk belőle székelyt csinálni!"

Balázs Katalin, Hargita Népe

2008.12.05.

vissza

vissza a lap tetejére