|
A IV. Gyergyócsomafalvi Csángó
Napokra kaptunk meghívást a múlt hét végén, a Borsos Miklós Művészetéért
Alapítvány, a Köllő Miklós Általános Iskola és a Csomafalvi Székely
Tanács szervezésében.
A gyerekek nagy izgalommal várták az indulást, 11 pusztinai gyerek
várt új barátokra és velünk tartott a pusztinai hagyományőrző
csoport is.
Megérkezésünkkor kürtőskaláccsal, innivalóval fogadtak, ami jól
is esett a zimankós időben. A gyerekek munkái felkerültek a falra,
rajzok, festmények, üvegképek, festett kövek sorakoztak. Délután
3 - kor kezdődött a kiállítás megnyitása és egy kerekasztal-beszélgetés
Csángók és székelyek témakörben. A beszélgetésben a gyerekek is
részt vettek, elmondták tapasztalataikat, véleményüket. A beszélgetés
a csángók magyar nyelvhasználatáról, a székelyekhez fűződő viszonyukról,
a közös problémák megvitatásáról szólt. Abban mindenki egyetértett,
hogy nagyon fontos a kapcsolatok építése, felvetődött egy közös
nyári program szervezése.
A beszélgetés után átmentünk az iskola dísztermébe, ahol felléptek
a pusztinai gyerekek és a pusztinai felnőttekből álló hagyományőrző
csoport. Népdalok, mesék, táncok váltogatták egymást, majd közös
táncházzal záródott a műsor.
A gyerekek hazamentek a fogadó családokhoz, mi pedig kötetlen
formában folytattuk a délutáni beszélgetést a Borsos Miklós Művészetéért
Alapítvány pincéjében rendezett állófogadáson, ami végül ülő fogadássá
nemesült. Katalin néni adomái nagy sikert arattak, alig bírtunk
elválni egymástól.
Vasárnap reggel a templomnál találkoztunk, ahol közösen részt
vettünk a szentmisén, ahol két szentes éneket a pusztinaiak is
énekeltek, majd a csomafalviak sok szép ajándékával megrakodva,
hosszas búcsúzkodás után felcihelődtünk a ránk váró autóbuszra
és elindultunk át a Kárpátokon.
Nagyon szépen köszönjük ezt a felejthetetlen hétvégét mindenkinek,
aki megosztotta velünk nem csak a finom csomafalvi kenyeret, hanem
otthonát és jókedvét is.
Köszönjük szépen és kívánunk Áldott Karácsonyt!
Nyisztor Ilona, Vajda Éva és Szabó László,
kísérőtanárok.
|
 |