|
2008. december 13-án harmadik
alkalommal került megrendezésre a "Kisebbségek Estje"
elnevezésű rendezvény Bákóban. A bákói Prefektúra nemzeti kisebbségek
civil szervezeteivel közösen szervezte az idei rendezvényt, melyen
társszervezőként a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége is részt
vett. Ez alkalommal (a Szeret menti Népdalvetélkedő gálájának
nyomdokaiban) a bákói George Bacovia Színház adott otthont az
eseménynek.
A délután öt órakor kezdődő program magában foglalta a régióban
élő kisebbségek kiállítását, a kisebbségi szervezetek képviselőinek
prezentációját tevékenységükről, illetve egy hosszabb lélegzetű
színpadi gálaműsort.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének kiállítását Nyisztor Tinka
rendezte be, elfogultság nélkül kijelenthetjük, a legszebb és
legszínesebb asztallal rendelkeztünk! A csángó szőttesek, szakirodalom
mellett helyet kaptak a Szövetség asztalán jellegzetes csángó
ételek, a falakat pedig a pusztinai fotótábor csodálatos felvételei
díszítették. Solomon Adrián MCSMSZ elnök fényképekkel gazdagon
illusztrált rövid előadásában mutatta be a Szövetség tevékenységeit.
A színpadon felléptek a német, az olasz, a cigány kisebbségek
csoportjai, bákói középiskolások színpadi műsorában az együttélés
képei elevenedtek meg. A műsor zárószámaként a pusztinai és csíki
csángó hagyományőrző gyerekek és felnőttek léptek színpadra. A
csík falusi gyermekek szépen összeállított műsorral érkeztek,
énekeltek, táncoltak. A pusztinaiakat Nyisztor Ilona és tanítványai,
illetve a Szent István Egyesület énekcsoportja képviselte. Nyisztor
Ilona magyarul és románul is köszöntötte a közönséget, majd maga
is énekelt két szép csángó éneket. A pusztinaiak (felnőttek és
gyermekek is) szép ének-összeállítást adtak elő, majd a gyerekek
tánca következett. Az est zárásaként az MCSMSZ tagjai fenyőággal
díszített gyertyákat adtak a jelenlévőknek, melyet meggyújtva
mindenki közösen énekelt egy szép román nyelvű karácsonyi éneket.
Köszönjük Nyisztor Tinkának, Nyisztor Ilonának,
Tamás Tündének és a csíki gyermekeknek a közreműködést!
2008.12.15.
|
 |