|
A svájci Magyar Mérnökök és Építészetek
Egyesülete és a Helvécia-Hungária Társaság meghívására Solomon
Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke 2008. november
30-a és december 6-a közt látogatást tett Svájc gazdasági központjában,
Zürichben.
A látogatás apropója szervezeteink
már egy ideje fennálló kapcsolata. A közvetlen előzmény több,
a fent megnevezett szervezetek svájci magyar tagjainak látogatása
Moldvában, ahol megtekinthették Szövetségünk munkáját és egyben
első kézből értesülhettek az ottélőket érintő problémákról. Azóta
már adományokkal is segítették tevékenységeinket, többek közt
a Szociális Program keretében.
Kedden, december másodikán a híres
ETH-n, a Szövetségi Műszaki Egyetemen tartott előadást kizárólag
magyaroknak ill. magyarul értő személyeknek, mégpedig az említett
mérnök egyesület rendezvénysorozata keretében. Az előadást Ugron
Gábor, az Egyesület elnöke nyitotta meg, aki Solomon Adriánt barátian
üdvözölte a zürichi magyarok körében. A bemutatkozás után az MCSMSZ
elnöke fél órában ismertette a moldvai magyarság történetét a
szép számban összegyűlt vendégek előtt. Kitért a különféle történelmi
értelmezésekre, de a vallás jelentőségére is a csángók történetében.
Felhívta a közönség figyelmét a mostani problémákra is, külön
kiemelve a nyelvi asszimiláció előrehaladottságát. Megemlítette
a svájciak előtt eddig kevésbé ismert jelenséget, hogy miközben
a forradalom előtt felülről rendelték el a különálló kultúra erőszakos
felszámolását, ma már erőszak nélkül, szinte "automatikusan"
történik az asszimiláció. Kitért az oktatással kapcsolatos gondokra
is és ezt követően bemutatta a Szövetség által fenntartott oktatási
helyszíneket. Az előadás után kérdésekre került sor, majd egy
állófogadáson kötetlen formában is folytatni lehetett az eszmecserét.
Csütörtökön Solomon Adrián elnök informális keretben bemutatkozott
a zürichi magyar klubban.
A svájci látogatás csúcspontja a Zürich-melléki Feldmeilenben
megrendezett Karl Radio de Radiis műveiből álló jótékonysági kiállítás
volt. A kiállítást a Helvécia-Hungária Társaság rendezte, a festményeket
2008. december 5. és 7. között mutatták be a Kulturschiene nevű
galériában. A bevételek feléből a külsőrekecsini "Gyermekek
Házát" kívánják támogatni, mely elkészülése után tanítási
helyszínként, tanári szállásként és kultúrközpontként fog működni.
A rendezvény védnökei:
Dr. Nagy Erzsébet, berni magyar nagykövet
Anda Gratian, magyar tiszteletbeli konzul Zürichben
Zürichi Háztulajdonosi Egyesület
Magyar Mérnökök és Építészek Egyesülete
Magyarház Alapítvány
Zürichi Magyar Egyesület
Vaudi Magyar Egyesület
Berni Magyarok Egyesülete
Svájci Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetsége
A kiállítást Marianne Cochran Crespo de la Serna nyitotta meg.
A megnyitón jelen voltak a védnökök ill. a védnök-szervezetek
képviselői, továbbá több ország küldöttei, így az osztrák és az
észt konzul is. Sajnálattal nyugtáztuk, hogy a szintén meghívott
román tiszteletbeli konzul nem tudott eljönni.
Összesítve azt kell mondanunk,
hogy a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és ezáltal a moldvai
magyarság sikerként könyvelheti el Solomon Adrián hivatalos útját.
Reménykedünk abban, hogy a sok új kapcsolat a jövőben segíteni
fogja munkánkat és nem ez lesz az utolsó magvető látogatás a nyugati
és a moldvai magyarság összefogása érdekében.
|
 |