Summerfest
- 2005
Szászhalombattán,
Ráckevén, Tökölön és Budapesten szerepeltek
a külsőrekecsini hagyományörző gyerektánccsoport
tagjai a Summerfest - 2005 nemzetközi
folklórfesztivál keretében, ahová 21 országból
érkeztek vendégek. A Forrás Együttes meghívására
augusztus 16 és 22 között a tizenegy párból
és öt zenészből álló csapat külsőrekecsini
táncokat, énekeket mutatott be több alkalommal.
Szerepeltek a budai várban a Mesterségek
utcában, sőt egyszer meghívóikkal közösen
is színpadra léptek.
Ezúton is köszönjük a szervezőknek, hogy
részt vehettünk ezen a rangos rendezvényen,
és hogy jövőre is visszavárnak.
Szarka
Felicsia, kísérő
Képek
vissza
Csángó
gyerekek Pomázon és Budakeszin
Augusztus
15-25 között Magyarországon voltunk én,
Botezatu Viktoria, még a Both Bernadette
(magyar tanár) tizennégy gyereket kisérve
Pomáz-Budakeszi táborba.
Szerencsésen
megérkeztünk Pomázra a Magyar vártáborba
egy borongós napon, az ég nagyon be volt
borulva, nemsokára esni is kezdett az
eső és három nap folyton folyvást esett.
Hideg idő volt de csak ennyi volt rossz
az egészben, mert különben nagyon jól
meg volt szervezve, minden nap voltak
előadások, történelmi, irodalmi, költészet,
néprajzi témákkal. Az idei tábor hangadója
Kalotaszeg volt. A gyerekeknek voltak
midenféle kézműves foglalkozások, gyöngyfűzés,
nemezelés, fafaragás, agyagozás, varrás,
még íjjászás, lovagolás, ének-, tánctanítás.
Gyalogtura volt tervezve a Dobogó köhöz,de
elmaradt az eső miatt.
A gyermekek
nagyon jól le voltak foglalva egész nap,
de éjjel egy katonai sátorban aludtunk,
mert ez a pomázi tábor sátortábor volt.
Itt összebarátkoztunk a kárpátaljai csoporttal
és a budakesziekkel. Imákat mondtunk,
meséltünk, énekeltünk együtt a tábortűz
mellett minden este.
Mikor
lejárt az öt nap (fele idő) , akkor elmentünk
Budakeszire a következő öt napra, ott
a csládoknál kaptunk szállást. Egész jól
megbarátkoztunk az itteneiekkel. A nemzeti
ünnepen kirándulni voltunk az esztegomi
Bazilikához, meglátogatunk a királyi várt,
a múzeumot, a "Szent István koronázása"
szobrot, és a végén fagyi volt a jutalom.
A következő nap bográcsolás volt Bubakeszin
a Családi napok körében, a parkban. Ételfőző
verseny volt, mi is megkóstolhattuk az
inycsilandozó falatokat, és itt egy kis
műsorral fel is léptünk a gyerekekkel.
Nagyon jó napok következtek, voltunk Budapesten
a Csodák palotájában, majd kirándulás
az erdőben A Makkos Mária templomhoz,
itt Mária énekeket énekeltünk.
Egészen
jól zajlott le a tíz napos tábor, egyetlen
az eső volt, aki valamenyire akadályozta
a programot.
Nagyon
szépen köszönjük a Jobb kor civil szervezetnek,
a szervezőknek Kiss-Lőrincz valamint a
Dalotti házaspárnak és mindenkinek aki
mindent megtett, hogy jól érezhessük magunkat.
A családoknak, akik nem csak szállást,
de teljes ellátást is nyujtottak a gyerekeknek.
Tisztelettel,
Botezatu Viktória
vissza
Szoboravatás
Trunkon
2005
augusztus 20-án megemlékező szentmise
keretei között szobrot avatott fel Petru
Gherghel iasi-i püspök Benedic Martin
orvos és ferences rendi pap emlékére Trunkon.
A szobrot, amely egy olasz szobrász munkája,
a szülőház udvarán állították fel, ahová,
a család és az egyház hozzájárulásával,
emlékmúzeumot is szeretnének majd fenntartani
a kezdeményezők, Bejan Silvestru és Bejan
Eusebiu trunki születésű, jelenleg Ausztriában
szolgáló papok.
Benedek Doktor, ahogy az emberek szokták
említeni, fáradhatatlan és önfeláldozó
orvosi tevékenységével tette ismertté
magát, azzal, hogy a szekuritáté zaklatásai
ellenére is megtartotta és gyakorolta
hitét, titokban szentelték fel ferences
rendi pappá. Az ő nevéhez fűződik a rózsa
illatú, szülőház udvara előtt lévő kút
története, amelyről a nép máig úgy tartja,
hogy isteni beavatkozás műve.
vissza
Ujabb
árvíz-jelentés
Újabb,
jelentős károkat okozott a múlt heti árvíz,
(2005 aug. 18-án), ezúttal a Bákó megyei,
csángómagyar településeken is: Nagypatakon,
Klézsén és Bogdánfalván.
A
helyszínenként keletkezett károk:
Nagypatak- Forrófalva (Faraoani) községben
20 házat öntött el a víz, 7 hidat mozdított
el helyéről, kb. 1,5 km községi utat tett
járhatatlanná.
A legsúlyosabban érintett nagypataki családok:
Ciceu Anton, Istvanca Iosif, David Roza,
Iacobus Antoniu, Farcas Lohan Anton.
Klézse -(Cleja) községben 6 házat, 16
pincét, 15 kutat, 8 ha zöldséges kertet
tett tönkre az árvíz.
Bogdánfalván -(Valea Seaca) is keletkeztek
károk, sok udvart öntött el a víz, kerítések
mentek tönkre, kisebb útszakaszokon még
nem lehet egyelőre autóval v. szekérrel
közlekedni.
Képek
vissza
Segélyek
az árvízkárosultaknak
2005.
augusztus 2-án nagy mennyiségű ásványvizet
osztottak szét Lészpeden az árvízkárosultak
körében Kurkó Gyárfás, az Apemin Tusnad
vezérigazgatójának jóvoltából. A segélyakcióhoz
hozzájárult még az Ergo Alapítvány és
személyesen Sógor Csaba RMDSZ-es szenátor
is, aki elkísérte a szállítmányt Bákóba.
Itt a helyi polgármester helyettesével
együtt, ill. az MCSMSZ segítségével osztották
szét az adományokat.
Nagy mennyiségű építkezési faanyag került
kiosztásra 2005. augusztus 17-én Lészpeden
az árvízkárosultak körében a szentegyházi
római katolikus közösség jóvoltából.
Az idei, július 12-ei árvíz következtében
négy lészpedi családnak omlott össze teljesen
a háza. Szövetségünk felhívására többen
is siettek az árvízkárosultak segítségére,
így a szentegyházi katolikus közösség
is. Portik Bokai Sándor plébános és a
helyi egyháztanácstagok lelkes gyűjtési
akciója folytán nagy mennyiségű faanyag
gyűlt össze, amelyet 2005. augusztus 17-én
kiosztottak az károsult lészpedi családoknak:
Compot Marius, Szentes János, Movileanu
Ionel és Hadimbu Elena részére. A szállítmányt
az egyháztanácstagok kísérték, akik a
helyi szemle és a lészpedi polgármester
konzultálása után kiosztották a segélyt
a családoknak.
Ezúton
köszönjük a családok nevében is a támogatást,
amely lehetővé teszi az érintettek számára
leomlott házaik újjáépítéseinek megkezdését.
Köszönettel tartozunk még a szentegyházi
Profil Bradul Kft-nek is, mely a szállítás
költségeit állta.
Képek
vissza

vissza
a lap tetejére