|
A honlapunk működtetését a és a Magyar Emberi Jogok Alapítvány - HHRF támogatja Médiapartnerek:
Created by
Copyright © AMCM, 2004-2008
|
Június 27 és július 2 közt a Sepsiszentgyörgy melletti Előpatakon táborozhatott 10 I-IV. osztályos moldvai csángó gyerek a Guzsalyas Alapítvány meghívására, az MCSMSZ támogatásával. A már hagyományosnak mondható táborban, immár évek óta rendszeresen részt vevő moldvai gyerekek idén is a kézműves foglalkozások fogásait tanulhatták. Idén a második Guzsalyas táborban a továbbtanuló gyerekek közül küldhettünk, hiszen július 17 és 24 közt ugyanazon a helysznen már komolyabb munkák is készültek: a nemezelést tanulhatták diákjaink, akár nagy méretű nemezszőnyegek elkésztését is megtanulva, gyakorlatba ültetve.
Június 26 és július 5 között néhány Csíkszeredába és Bukarestben továbbtanuló moldvai csángó fiatal egy csoportot képezve a kósteleki fiatalokkal, képviselték a csángókat a Vendégségben Budapesten Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozóján. Nagyon jól éreztük magunkat, gazdag kulturális programot biztosítottak a szervezőok, de a szorakozási lehetőségekben sem volt hiány. De a legfontosabb az volt, hogy a különböző helyszínekről érkező, de mind a moldvai csángó oktatási programban résztvevő fiatalok megismerték egymást. Ferencz Éva, kísérő. Ízelítő képek a Galériában.
Kedves keresztszülők! Sokan
Önök közül arról érdeklődtek, okozott-e
nagy károkat a sok esőzés, az árvíz a
moldvai csángók lakta falvakban, vajon
kis keresztgyereküknek nem esett-e baja.
Július
3-a és 10-e között ismét Szovátán táborozhattak
tanítványaink a marosvásárhelyi Garabonciás
Egyesület jóvoltából. Ez esetben 15 klézsei,
budai és somoskai diák élvezhette a tábor
minden napját, hisz a szervezők ha a rendszeres
napsütésről nem is, de színes programról
gondoskodtak. A moldvai gyerekek "Naputánjáró"
csapata számtalan ügyességi próbán mérhette
össze tudását, szellmességét és talpraesettségét
a Marosvásárhelyről érkezett gyerekekével.
Délelőttönként kézműves foglalkozásokon
bogozni, agyagozni, varrni, nemezelni
és gyöngyöt fűzni tanultak a gyerekek,
délután métáztak, számháborúztak, vagy
túráztak a csapatok. Az esti tábortűznél
moldvai énekeket, táncokat tanítottak
a vásárhelyi gyerekeknek. Nem maradt el
a sós vízben való fürdőzés sem, no meg
a parajdi sóbánya látogatása. Izelítő képek a Galériában.
Az Egri Petrás Incze János Kulturális Egyesületnek köszönhetően budai, lészpedi és külsőrekecsini gyerekek nyaralhattak Egerben és Hevesen június 20.-július 2-a között. A
Nagyanyanyelvi tábor szervezőinek, önkéntes
munkatársainak szíves vendégszeretete
rengeteg gyönyörű élményhez juttatta a
gyerekeket. Mindent felsorolni talán egy
hét sem volna elég, de szeretném, ha tudnák,
hogy észbeli, testi és leki épülésünkre
szolgált a mögöttünk maradt két hét. Szász Csilla (kísérő tanár)
Június
18 és 24-e között Szovátán táboroztak
kis zenész tanítványaink. A Teleki Kempingben
17 gyerek tanult és gyakorolt furulyázni,
kobzázni, hegedülni és dobolni. Eljöttek
a pusztinai, somoskai, külsőrekecsini
és kósteleki zenész gyerekek, hogy Ségerc
Feritől és Csibi Szabolcstól még több
moldvai dallamot megtanulhassanak. Egy
hét alatt a focizás, túrázás és a sós
vízben való fürdőzésen kívül a gyerekekből
igazi zenészbanda verbuválódott. A Szovátán
tanultakat a tábor utolsó napján tartott
koncerten mutatták be a gyerekek, a Medve
tó előtt rögtönzött előadást az üdülőváros
látogatói tapssal és sok-sok fagyival
honorálták. Tábori képek a Galériában.
|








