|
A honlapunk működtetését a és a Magyar Emberi Jogok Alapítvány - HHRF támogatja Médiapartnerek:
Created by
Copyright © AMCM, 2004-2008
|
Kedves csángó gyerekek barátai!
Böjte Csaba atyával közösen elhatároztuk, hogy Csángóföldön iskolát építünk. Alig telt el két hónap és meg is vásároltuk a szükséges telkeket, ily módon most már tudjuk, hogy Szűzanya tiszteletére épülő csángóföldi iskolaközpont Rekecsinben lesz, Bákó városától délre 25 km távolságban. A megvásárolt telek elég nagy ahhoz, hogy azon elférjen az iskola, a kollégium, az étkezde, a tornaterem, a játszótér, a focipálya és minden, ami az iskolaközpontban tanuló diákok számára szükséges. Egy közeli telken pedig tanári lakások épülhetnek, hiszen szüksége lesz ennek az intézménynek minél felkészültebb pedagógusokra is. Összefogva a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal elkészülhetett a téglajegyül szolgáló CD: ennek megvásárolásával nem csak az iskolaépítéshez járulhatnak hozzá, hanem diákjainkat hallhatják énekelni, számítógéppel pedig fotókat is láthatnak munkánkról, tanítványainkról. Szeretettel biztatom mindazokat is, akik összefogva, közösségként szeretnének ebbe a munkába bekapcsolódni: tudjanak magukénak nem csak egy téglát, hanem egy termet vagy egy épületszárnyat. Így a közös összefogásunkkal megépülhet a Kárpátoktól keletre is egy magyar iskola, egy kollégium, ahová a csángó falvak diákjait befogadhatjuk, egy olyan intézmény, ahol használható szaktudást, érettségi oklevelet adhatunk diákjainknak. Március hónap folyamán az iskola terveit is véglegesíteni fogjuk, ezt követően pedig az építkezés engedélyeztetése és az előkészítő munkák következnek. Május elején pedig megszervezzük az iskolánk alapkőletételét, melyre szerettel várunk majd minden iskolaépítőt, mindenkit, aki egy téglával, egy ötlettel vagy egy imával hozzájárult ennek a nagyszabású tervnek a megvalósításához. Úgy kell megépítenünk ezt az iskolát, hogy a Kárpátokon kívül a magyarságot jelképezze, hogy büszke lehessen rá mindenki, de ugyanakkor egy olyan helynek kell lennie, ahol a csángóföldi gyerekek jó körülmények közt tanulhatnak, ahol jól érzik magukat és tarsolyukban egész életükben használható tudást vihetnek haza.
A téglajegyként említett CD megkapható:
A csángó magyar "iskolaépítés" számlaszáma: Magyarországon a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alszámlája: 10300002-20145639-70213285 Romániában az MCSMSZ (Asociaţia Maghiarilor Ceangăi din Moldova) alszámlái: Banc Post SA Bacău, Számlaszámok: IBAN RO62BPOS04002951848ROL02 (ROL), illetve IBAN RO29BPOS04002951848EUR02 (EUR)
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Szent Ferenc Alapítvány szeretettel meghív minden érdeklődőt a 2005. május 15.-én (vasárnap) az első moldvai magyar iskolaközpont alapkőletételére, mely Rekecsin községben lesz. Minden vendégünket arra kérünk, hogy hozzon magával szülőföldjéről/lakhelyéről köveket, melyek jelképes módon az iskola alapját fogják képezni a különböző csángó falvakból érkező kövekkel együtt.
10.00
Mise
Gyimesfelsőlokon
az
Árpádházi
Szent
Erzsébet
Gimnázium
udvarán
(misézik
Böjte
Csaba
OFM)
16.00 Kulturális programok, népünnepély Szövetségünk
megtartotta
éves
közgyűlését
2005. április 2-án, Bákó városának kultúrházában zajlott a 15 éve már jogi személyiséget nyert Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. A fennállása során talán legnépesebb közgyűlésén Szövetségünk a következő napirendi pontokat vitatta meg: 1. Napirend elfogadása 2. Beszámoló Róka szilvia, a Szövetség elnöke tartotta meg a Szövetslg éves tevékenységéről a beszámolóját (2004 áprilisában volt utoljára közgyűlés), a beszámolót a jelenlevő tagság szavazással elfogadta. 3. Az új tagok felvételének jóváhagyása Az elmúlt egy évben beiratkozott 70 új tagot az Alapszabályzat szerint a közgyűlés kell taggá nyilvánítson), ami meg is történt, a jelenlevő tagság elfogadta az új tagok belépését. 4.
Megüresedett
tisztségek
betöltése
(alelnök,
vallási
felelős,
szociális
felelős) 5.Az
Etikai
és
cenzori
Bizottság
megválasztása 6.Az Iskolaközpont-tervének bemutatása és megvitatása Az MCSMSZ oktatási felelőse, Hegyeli Attila mutatta be a Rekecsinben tervezett iskola tartalmi és építészeti terveit, beszámoló, melyet a közgyűlés úgyszintén szavazással fogadott el. 7.Az alapszabályzat-módosítás bírósági bejegyzését elvégző személy kinevezése. A kinevezett személy Róka Szilvia MCSMSZ elnök lett. 8. Egyebek Megvitatásra került a Pusztinán építendő közösségi ház sorsa, valamint a felnőttprogramok szervezésének szükségessége. Osztályfőnökök családlátogatóban, Moldvában
Bár
jelentős
mennyiségű
szakirodalom
áll
rendelkezésre
és
a
mindennapok
is
lehetőséget
adnak
az
információszerzésre,
mégis
a
székelyföldi
pedagógusok
nagy
többsége
keveset
tud
a
moldvai
csángókról,
életkörülményeikről,
szokásaikról,
értékrendjükről.
|








