A honlapunk

működtetését a

és a

Magyar Emberi Jogok Alapítvány - HHRF támogatja


Click for Bacau, Romania Forecast


Médiapartnerek:

 


 

Created by

Bartha András

 

Copyright © AMCM,

2004-2008

 

 

 

Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés

 

ClickLink.ro

 

Szavazás honlapunkra

 

 

IP

Jótékonysági est a csángóföldi magyar iskola javára

 

A községünkben működő "Szentkirályért Közalapítvány" számlájára Általános Iskolánk a saját fejlesztéséhez (oktatási felszerelések, taneszközök) már több alkalommal szervezett jótékonysági rendezvényt. Ezúttal az iskola vezetésének kezdeményezésére a rendezvény bevétele a rekecsini csángó-magyar iskola építésének támogatását szolgálta. Az est mottója: "...mert mü es magyarok vagyunk" volt, védnökének pedig Buda Ferenc Kossuth-díjas költőt sikerült megnyerni, aki saját versét szavalta el. Előtte azonban a díszvendéget Szabó Gellért polgármester mint a "Székely Bicska Rend" kitüntetettjét köszöntötte. A polgármester előadóként is fellépett egy Nyisztor Ilonától tanult esti ima, az "A fényes nap immár lenyugoda" című dal eléneklésével. A továbbiakban színes és színvonalas produkciókban gyönyörködhetett a közönség: az iskola diákjai, tanárai és felnőtt közreműködők előadásában tánc, mese, vers és zeneszámok kerültek színpadra. Adományozásra a helyszínen is volt alkalom, melynek eredménye 48 befizetőtől 162.800.- Ft volt, ami december 1-ig 76 befizetőtől 469.500.- Ft-ra emelkedett. A végső célkitűzés egyébként egy szentkirályi osztályterem felépítését és felszerelését fedező kb. 7 millió forintos adományösszeg összegyűjtése volna, amit nem egyszeri nekibuzdulásra, hanem általában az építkezésekhez hasonlóan apránkénti, kitartó gyűjtéssel kívánnak előteremteni a Kecskemét közeli kétezer lelkes alföldi falu lakói és gazdálkodói. Abban is különbözik ez a hozzájárulás más települési adományoktól, hogy nem egy képviselő-testületi döntéssel az önkormányzat költségvetését terhelő pénzjuttatásról van szó, hanem a lakosság személyes áldozatvállalásának és támogatásának kinyilvánításáról csángó-magyar testvéreink ügye iránt. Eddig 600.000.- Ft adomány gyűlt össze, melynek átutalására is sor került már a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számlájára. Folytatása következik!

Szabó Gellért

Képek

vissza


Csángóföldi iskolaigazgatók Budapesten

 

A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének meghívására 2006. február 16-19. közt budapesti látogatásra, tapasztalatcserére utaztak ki román nemzetiségű igazgatók és tanárok. 11 falu iskolája képviseltette magát ily módon a közös programon, amelynek a városnézésen kívül fő eseménye a Budapesten megszervezett X. Csángó Bál volt. Célunk az volt, hogy a magyartanárokkal közös kirándulás alkalmával közelítsük az álláspontokat ezen alkalom kihasználásával is: hogy bemutassuk, a moldvai csángó kultúra Budapesten milyen nagyszabású rendezvény keretében ünneplődik, miként tanulják meg, szeretik és művelik a csángó táncokat, énekeket, népi muzsikát a magyarországiak. Ugyanakkor a fontosabb budapesti történelmi helyszín bemutatásával, illetve a két napos együttlét alatt a beszélgetésekkel is azt reméljük, közeledtek az álláspontjaink az előző években sokat vitatott kérdésekben, problémákban.
Az igazgatók és tanárok közösen láthatták a Made in Romania című filmet is, mely - bár Romániában még nem mutatták be -, hatalmas politikai és közéleti vitát kavart a romániai román médiumokban.

vissza


Találkozó a moldvai magyar oktatási program pedagógusaival

2006. február 18. délelőtt 10-12 óra között

 

Február 18-án, szombaton délelőtt 10 és 12 óra között mindenkit szeretettel várunk egy találkozásra. Ismerjék meg moldvai csángó keresztgyerekük magyartanárait, beszélgessenek velük személyesen! Kisebb ajándékot is készíthetnek pártfogoltjuknak, szívesen továbbítjuk küldeményüket Moldvába.

A találkozóra szálláshelyünk nyitott konferenciatermében kerül sor a következő címen:

Sasklub Hotel

1121 Budapest XII. ker., Törökbálinti út 51-53.

(Farkasréti temető környéke)

Tel.: 06-30-2269778 (a találkozó napján élő telefonszám)

vissza


Épülni fog a Lábnyiki Gyerekek Háza

 

Sikerült megvásárolni és a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének nevére átíratni egy házhelyet Lábnyik faluban. A gödöllői Új Forrás Polári Kör és Dr. Hardy F. Gábor és családja anyagi segítségével megvásárolt húsz áras telek lett a Lábnyiki Gyerekek Házának helye. A faluban jelenleg egy bérelt, sötét tetőtéri szobában tanulnak a gyerekek magyarul, magyartanáruk pedig szintén egy bérleményben lakik meglehetősen mostoha körülmények között. A felépítendő ingatlan úgy a gyerekek tanulásához mint a tanárok lakhatásához normális körülményeket biztosíthat majd. Köszönjük a támogatóinknak, hogy ez által az MCSMSZ tulajdonába került a Szövetség történetében az első ingatlan.

A ház tervrajza is elkészült Horváth Ferenc keresztszülő, építész segítségével, akinek ez úton mondunk köszönetet.

Terveink szerint az engedélyek beszerzése után elkezdődhet az építkezés, illetve 2006 szeptemberében már ott tanulhatják a lábnyiki gyerekek a magyar betűvetést.

Kérjük, ha lehetőségük van, támogassák a Lábnyiki Gyerekek Háza építetését!

Képek a megvásárolt telekről.

vissza


Karácsonyi ünnepségek és ajándékok moldvai magyar falvakban

 

Nem kerülte el az év folyamán szorgalamasan tanuló moldvai gyerekeket sem a az Angyal, s így a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének közbenjárásával ajándékok érkeztek a különböző falvakba 2005 karácsonya előtt. A gyerekek a szüleik és az ajándékozók részére kis szerplésekkel, versmondással, betlehemes játék bemutatásával hálálták meg a hozzuk való jóságot. A magyar nyelvű ünnepségek az állami iskolákban, illetve kisebb hányadban az iskolán kívüli oktatás helyszínein zajlottak.

Frumósza 130
Lábnik 105
Dioszén 50
Lészped 40
Pusztina 120
Csík falu 110
Külsőrekecsin 230
Kóstelek 65
Buda 50
Klézse 100
Somoska 70
Magyarfalu 135
Trunk 20
Továbbtanulók 60
Összesen: 1285 csomag

A csomagok összeállításában az angyaloknak segített: a sepsiszentgyörgyi Bon Sweet Bon édességgyár, a Máltai Szeretetszolgálat szentesi fiókszervezete, a mezőkövesdi iskolások Lázár Mihályné szervezésében, a Szent Ferenc Alapítvány, az udvarhelyi Impar kft, illetve az angliai Blythswood segélyszervezet. Köszönjük a segítséget gyerekek nevében is! Az egységcsomagok mellett, 270 névre szóló, a keresztszülőktől érkezett csomagot is eljuttattunk a gyerekekhez. Köszönjük a budapesti Szent Gellért könyvesboltnak, Tháler Tamásnak, illetve a tiszapüspöki Horváth családnak a csomagok összegyűjtésében és továbbításában nyújtott segítséget!

vissza

 

vissza a lap tetejére