|
Magyar
anyanyelvi tantárgyverseny
Bákó, 2006. február 27.
Idén szervezzük meg már haramadszor
a Bákó megyei magyar nyelvi tantárgyversenyt moldvai csángó gyerekek
részére. A Bákó Megyei Tanfelügyelőséggel közösen szervezett eseményre
13 moldvai csángó faluból érkezett 4-4 diák, kik a következő kategóriákban
versenyeztek: kicsi kezdők, kicsi haladók, nagy kezdők és nagy haladók.
A versenynek a bákói "Domnita Maria"
iskola adott helyszínt, a szállítást, a gyerekek és tanárok étkeztetését
valamint a díjazást az MCSMSZ vállalta, a résztvevők és nyertesek részére
kiállított okleveleket pedig Bákó
megye főtanfelügyelője, a kisebbségi ügyekért felelős szaktanfelügyelő,
az MCSMSZ elnöke és oktatási felelőse, valamint a házigazda iskola igazgatónője
látta el kézjegyével és pecsétjével.
A versenyen jelen volt Anghel Nastase
kisebbségi ügyekért felelős tanfelügyelő, aki úgy a tanárokhoz, mint
a gyerekekhez bátorító szavakkkal szólt, és igazi jó pajtásukká lett.
Köszönjük a segítségét a rendezvény létrejöttéhez.
A már említett kategóriák szerint különböző
nehézségi fokú dolgozatokat kellett a gyerekeknek megoldani, minden
dolgozat 100 pontot ért, melyből 10 pont járt a megjelenésért. A tételek
letölthetőek itt:
I-IV osztályos kezdők
I-IV osztályos haladók
V-VIII osztályos kezdők
V-VIII osztályos haladók
És a legügyesebbek, akik díjakkal tértek haza:
I-IV osztályos kezdők:
I díj: Bejan Izolda (Kostelek) - 91 pont
II. díj: Rosu Iosif (Pusztina) - 87 pont
| III. díj: Muraru Camelia (Somoska) - 85 pont
III. díj: Bogdan Adela (Magyarfalu) - 85 pont
I-IV osztályos haladók:
I díj: Szarka Róbert (Külsőrekecsin) - 83 pont
II. díj: Varga Máriusz (Csík falu) - 81 pont
III. díj: Gal Alina (Magyarfalu) - 79 pont
V-VIII osztályos kezdők:
I díj: Oláh Mihaela (Kóstelek) - 95,75 pont
II. díj: Rosu Magdalena (Pusztina) - 80,75 pont
III. díj: Citea Szilvia (Somoska) - 69 pont
V-VIII osztályos haladók:
I díj: Istók Edit (Klézse) - 99,5 pont
I díj: Mátyás Krisztina (Pusztina) - 99,5 pont
II. díj: Gábor Jenő (Kóstelek) - 96 pont
III. díj: Barbóc Julika (Külsőrekecsin) - 92 pont
Gratulálunk a gyerekeknek a szereplésért, a javítótanárok egybehangzó
véleménye szerint is sokat fejlődött, erősödött a mezőny az elmúlt egy
évben, amióta utoljára összemérhették erejüket tanítványaink. Csak így
tovább, jövőre még nehezebb tételekre lehet számítani!
Képek
a tantárgyversenyről
vissza
Találkozó
a moldvai magyar oktatási program pedagógusaival
Meglepődve tapasztaltuk, hogy a 2006.
február 18-ára meghirdetett keresztszülő-találkozóra milyen sokan eljöttek.
Nemcsak a budapesti érdeklődők szánták rá a szombat délelőttöt, hogy
találkozhassanak kis pártfogoltjuk magyartanárával, illetve az oktatási
program munkatársaival. Alkalmunk volt megismerni távolabbi településekről
érkező lelkes keresztanyákat-keresztapákat is, sőt Németországból és
Szlovákiából is jöttek érdeklődők.
A személyes találkozás kitűnő alkalom volt arra, hogy konkrét kérdéseikre
választ kapjanak a keresztszülők, az illető faluról, az ottani viszonyokról,
a magyaroktatásról, illetve a támogatott gyerekről minél többet megtudhassanak.
Természetesen az ajándékcsomagok sem maradhattak el, több mint 150 ilyen
névreszóló csomagot továbbítottunk a moldvai gyerekeknek.
Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki eljött, hogy személyesen találkozzon
velünk. Egy-egy biztató szó, mosoly vagy kézszorítás új erőt adott a
vállalt munkához. Reméljük legközelebb itt, Moldvában találkozhatunk,
jöjjenek el, járjanak meg minket!
Néhány kép a találkozóról itt!
vissza
Csángó
Bál 2006
Budapesti látogatáson a moldvai magyar
oktatási program tanárjai - Február 16-19.
Ez évben is felkerekedtek a Moldvai
Csángómagyarok Szövetsége magyar oktatási programjának tanárjai, hogy
részt vegyenek az immár 10. alkalommal megrendezésre kerülő budapesti
Csángó Bálon.
Az idei utazás több szempontból is különleges
volt, hiszen külön találkozót szerveztünk a moldvai gyermekek "keresztszüleivel"
és a Budapestre tartó buszon ültek azoknak az iskoláknak az igazgatói,
ahol már iskolai keretek között is elindult a magyar nyelv oktatása.
A 16 órás út fáradalmait enyhítette
a buszon hajnalig zengő kobza-, furulya- és énekszó.
A szombati keresztszülős találkozó sikere minden várakozásunkat fölülmúlta.
Nagy örömmel tapasztaltuk, mennyien érezték fontosnak, hogy találkozzanak
az általuk pártfogolt gyerekek tanárjaival, az oktatási program munkatársaival.
Mindannyiunknak jól esett az őszinte érdeklődés, a sok biztatás és kedves
szó. Ezúton is köszönjük a keresztszülőknek a megjelenést és a sok-sok
kedves ajándékot!
Az esti bál látogatóinak száma bizonyíték arra, mennyien érdeklődnek
a hagyományos csángó kultúra iránt. A hajnalig tartó bálban minden tanár
megtalálta a kedvére való mulatságot.
Az est folyamán levetítették a Romániában nagy vihart kavaró "Made
in Romania" című dokumentumfilmet, majd a gálaműsorban egymást
követték a jobbnál jobb színpadi produkciók, a táncházas zenekarok muzsikája
pedig sok száz embert késztetett táncra kifulladásig. Közben a kiállításokon
és a "vásárosoknál" is nagy volt a forgalom és nagy örömünkre
az MCSMSZ asztala sem maradt egy percig sem látogatók nélkül. Így sok-sok
emberhez jutottak el kiadványaink, felhívásaink, és a beszélgetések
során is sok kedves emberrel oszthattuk meg gondolatainkat, tapasztalatainkat
Moldváról, a moldvai életről, az oktatásról.
Nagy örömünkre a velünk tartó iskolaigazgatók közül senki nem igyekezett
a szállására, az éjféli "járat" üresen maradt...!
A budapesti napok alatt szerzett sok-sok élmény erőt adott mindannyiunknak,
hogy munkánkat az eddigi lendülettel és lelkesedéssel folytassuk Moldvában,
Csángóföldön.
Képek
vissza

vissza a lap tetejére
|