A
balatonalmádi tábor
Július 8-16 között 20 lábnyiki és
magyarfalusi gyerek táborozott Balatonalmádin. A lelkes almádi polgárok,
Varga Imre úr vezetésével, mindent megtettek, hogy a gyerekek eljuthassanak
a Balaton partjára (ők állták az útlevélköltségeket és a buszt is),
és hogy itt jól érezzék magukat.
Hosszú, 20 órás út végén érkeztünk Almádiba, ahol a befogadó családok
vártak már minket. Minden család 2 vagy 3 gyereket szállásolt el.
A gyerekek hamar összebarátkoztak a befogadó családokkal, levetkőzve
nyelvi gátlásaikat, sokat beszélgettek szülőkkel, gyerekekkel egyaránt.
A hétfői nap strandolással telt. Mindenki hamar megbarátkozott a
vízzel, és megpróbált úszni. Estefelé is csak nehezen lehetett őket
kicsalogatni a vízből. Másnap ellátogattunk Veszprémbe, megnéztük
a várat, megcsodáltuk a sok szép régi épületet. Városnézés után
az állatkert következett. Ez a program nagy sikert aratott, mivel
nagyrészük először látott élőben oroszlánt, tigrist vagy elefántot.
Szerdán elmentünk megnézni Budapest nevezetességeit. Ellátogattunk
a Parlamentbe, ahol megnéztük a Szent Koronát. Voltunk a Hősök terén,
a Szent István székesegyházban megnéztük a Szent Jobbot, felmentünk
a Várba és a Citadellába. Megcsodáltuk a Dunát és a rajta úszkáló
kisebb- nagyobb hajókat is.
A csütörtök ismét a pancsolás napja volt, de estefelé átmentünk
a balatonfűzfői bobpályára is. Pénteken hajókáztunk a Balatonon
és meglátogattuk a tihanyi apátságot is.
Szombaton délelőtt Felsőörsön lovagoltunk és ismét boboztunk, majd
délután elmentünk Paloznakra, kirándulásunk főszervezőjének, Varga
Imre úrnak a szülőfalujába. Itt volt a búcsúvacsora, ahol mindenki,
vendégek és vendéglátók is, nagyon jól érezte magát.
Számunkra nagy öröm az, hogy minden vendéglátó család szeretne "keresztgyereket"
fogadni, de már a moldvai látogatást is tervezik. Annak is örültünk,
hogy sok család akart gyerekeket befogadni, nem is jutott gyerek
minden jelentkezőnek. Ezek a családok sem akartak kimaradni, ezért
pénzt, könyveket, ruhákat gyűjtöttek. Az összegyűlt pénzből egy
digitális fényképezőgépet vásároltunk Lábnyik falunak.
A hét folyamán egyes keresztszülők is meglátogatták keresztgyerekeiket,
kisebb-nagyobb távolságok megtétele után. Legtöbbjük most találkozott
először keresztgyerekével.
Vasárnap a búcsú napja volt. Mise után mindenki hazament ebédelni,
de a megbeszélt időre mindenki már a busznál volt. Hosszú búcsúzkodás
után végre nekivágtunk az útnak, és szerencsésen haza is értünk.
Egy hét alatt a 11 lábnyiki és 9 magyarfalusi gyerek nagyon sok
jó élményben részesült, sok gyerekkel és felnőttel megbarátkozott.
Mindenki megígérte, hogy írni fog befogadó családjának. A helybeliek
pedig már tervezgetnek egy moldvai kirándulást, hogy még jobban
megismerjék a befogadott gyerekek körülményeit.
Köszönjük a hozzánk való jóságukat, és reméljük, hogy majd az újonnan
épülő lábnyiki közösségi házban (melynek megépítését jórészt szintén
Varga úrnak köszönhetjük) találkozhatunk, vendégszeretetüket viszonozhatjuk!
Orbán Attila, lábnyiki magyartanár
Képek
vissza
14
új csángó középiskolás diák lesz ősztől Csíkszeredában
Szövetségünk közreműködésével lezárult
a moldvai csángó gyerekek kiválasztása, felvételiztetése és beíratása
a különböző csíkszeredai középiskolákba. Ősztől az MCSMSZ ösztöndíjával
14 újabb középiskolás diákunk lesz, így lényegesen nőni fog a középiskolában
magyar nyelven továbbtanuló gyerekek száma, hiszen alig néhányan
távoztak ösztöndíjasaink közül idén az iskola padjaiból. Az alábbi
táblázatban szereplő diákok sikeresen végezték saját falujukban
az ún. „kisérettségi vizsgákat”, melyek a nyolcadik osztály után
eldöntik, hogy ki iratkozhat be az állami rendszerben működő középiskolákba,
azaz a meghirdetett helyekért folyó versenybe. A kisérettségi vizsgák
mellett Csíkszeredában részt vettek a magyar nyelvi tesztelésen
is, mely mindazon diákoknak kötelező, kik román tannyelvű iskolából
magyar tannyelvűbe iratkoznak. Az alább felsorolt diákoknak ez is
sikerült, így beiratkoztak abba a számítógépes elosztási rendszerbe,
amely végül meghatározta a most már végleges helyüket: azokat az
iskolákat, ahol ősztől tanulhatnak majd. Íme a gólyanévsor:
|
S.sz.
|
Diák neve
|
Falu
|
Iskola és szak, ahol tanulni
fog 2006 szeptemberétől
|
| 1. |
Pruteanu Andreea |
Somoska |
Márton Áron - természettudományok |
| 2. |
Rosu Iulian Andrei |
Pusztina |
Márton Áron - matematika |
| 3. |
Stan Ana Carina |
Pusztina |
Márton Áron - filológia |
| 4. |
Pustianu Iulian Ionut |
Pusztina |
Kós Károly Iskolaközpont - környezetvédelem |
| 5. |
Rosu Adelina Narcisa |
Pusztina |
Kós Károly Iskolaközpont - környezetvédelem |
| 6. |
Balint Olivia
|
Magyarfalu |
Iohaness Kajoni Iskolaközpont -
könyvelés, üzletvezetés |
| 7. |
Barbuta Iuliana |
Külsőrekecsin |
Iohaness Kajoni Iskolaközpont -
könyvelés, üzletvezetés |
| 8. |
Damoc Monica Filomena |
Magyarfalu |
Iohaness Kajoni Iskolaközpont -
könyvelés, üzletvezetés |
| 9. |
Iancu Claudia |
Magyarfalu |
Iohaness Kajoni Iskolaközpont -
könyvelés, üzletvezetés |
| 10. |
Szabó Edvina Liliana |
Diószén |
Iohaness Kajoni Iskolaközpont -
könyvelés, üzletvezetés |
| 11. |
Borzos Veronica Cristina |
Külsőrekecsin
|
Székely Károly Iskolaközpont -
divattervező |
| 12. |
Ciceu Cristina Lenuta |
Külsőrekecsin |
Székely Károly Iskolaközpont -
divattervező |
| 13. |
Feraru Cristian |
Pusztina |
Venczel József Iskolaközpont -
erdészet |
| 14. |
Turbuc Iulian |
Magyarfalu |
Venczel József Iskolaközpont -
asztalos |
Megjegyzés: a következő hetekben
zajlik a szakiskolákba való iratkozás, amely során valószínűleg
néhány diákkal még bővül ez a névsor.
vissza
Keresztszülők
moldvai látogatása
Első alkalommal szerveztek közös
moldvai kirándulást az MCSMSZ oktatási programját támogató keresztszülők.
Akik a pártfogolt gyerekekkel való kapcsolattartáshoz kevésnek érezték
a levelezést, telefonbeszélgetést, közös ötlettől vezérelve kirándulást
szerveztek, hogy személyen is bejárhassák azokat a falvakat, ahol
keresztgyerekeik laknak, tanulnak magyarul.
A visszajelzésekből ítélve a tervezett
utazás sikeresnek mondható annak ellenére, hogy a Moldvában eltöltött
négy nap számos meglepetést hozott vendégeinknek.
Mindannyiuknak sikerült személyesen
találkozni a pártfogolt gyerekekkel, azok családjával, bejárhatták
a falvakat. Pusztinán és Somoskán kis műsorral is várták őket a
gyerekek, népviseletbe öltözve énekkel és tánccal kedveskedtek keresztszüleiknek
tanítványaink. A szállást és étkezést családoknál, falusi házakban
oldottuk meg, így vendégeink alaposabban is megismerhették a helyi
konyha ízeit, az "érdekes" nyelvjárásban szőtt mondatok
varázsát.
Vendégeink visszajelzései azt tükrözik,
sokminden átértékelődött bennük e pár napnyi látogató nyomán. A
keresztszülői szerepet immár komoly felelősségnek érzik, a gyerekek
taníttatásának támogatásán kívül a családnak is igykeznek segítséget
nyújtani.
Köszönettel tartozunk Gyöngyössy
Lajos keresztszülőnek az ötletért és a szervezésért, ill. Bognár
Erzsébet társzservezőnek, aki tengerentúli vendégeket is meghívott
erre az útra.
Egyed Zsuzsa és Márton Attila,
helyi szervezők
Képek
vissza
Táborozás
Szegeden
2006. június 18. és 28. között Dr.
Ádám Sándornak, Szász Jánosnak és baráti körüknek köszönhetően tizenhét
csíkfalusi és külsőrekecsini gyerek fürödhetett tejbe-vajba-Balatonba
tíz napig.Szinte felsorolhatatlan az a rengeteg élmény, amit tarisznyánkban,
szívünkben hazahozhattunk. A szeretettelejes törődésnek, az odafigyelésnek,
kényeztetetésnek öröme itt ragyog arcunkon, szemünkben.
A balatoni lubickolás mellett lehetőségünk
volt Szeged városát bejárni, meglátogattunk a templomot, kipróbálhattuk
a teniszezést, itt is strandoltunk, összebarátkoztunk vendéglátóinkkal
és azok gyerekeivel. Zamárdiba is kirándultunk, komppal utaztunk,
kisvonattal látogattuk meg a Tihanyi Apátságot, majd délután fürdőzéssel,
fagyizással hűsültünk a tikkasztó melegben. A budapesti kirándulás
fénypontja az állatkerti séta, ill. a parlament épületének megtekintése
volt, délután pedig a cirkusz közönsége lehettünk, jó móka volt.
Tisztelettel köszönjük meghíóinknak,
hogy vendégül láttak, és persze reménykedünk a folytatásban.
Szász Csilla, kísérő