A honlapunk

működtetését a

és a

Magyar Emberi Jogok Alapítvány - HHRF támogatja


Click for Bacau, Romania Forecast


Médiapartnerek:

 


 

Created by

Bartha András

 

Copyright © AMCM,

2004-2008

 

 

 

Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés

 

ClickLink.ro

 

Szavazás honlapunkra

 

 

IP

Tantárgyverseny negyedszer Bákóban

 

2007. február 24-én Bákó városában, a Domnita Maria Iskolában került sor a magyar nyelvi tantárgyverseny megyei szakaszára. Amint azt dr. Tánczos Vilmos egyetemi tanár, a javítóbizottság elnöke is kiemelte kiértékelő beszédében, az idén még többen és még nagyobb tudást felmutatva versenyeztek. 16 településről érkeztek a gyerekek és négy csoportban mérhették össze erejüket. A tételeket Csíkszerdában állították össze, így a tanárok számára is nagy izgalom volt, hogy miről kell a gyerekeknek dolgozatot írniuk. Összesen 81 diák utazott ezen a napon Bákóba, idén először vettek részt gajdári, lujzikalagori, nagypataki, gyimesbükki és bákói gyerekek.
A rendezvényt Anghel Nastase, a Bákó Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi ügyekért felelős szakfelügyelője nyitotta meg, aki üdvözölte a jelenlevő tanárokat. A verseny résztvevői közül a legjobb eredményeket elért VII. és VIII. osztályosok részt vehetnek majd az Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszán.
Köszönet illeti Tánczos Vilmos tanár urat, mivel segített a dolgozatok kijavításában, bíztatta a csángó oktatási program tanárait, értékelte az elért eredményeket. Köszönet illeti a keresztszülőket is, akiknek anyagi hozzájárulása nélkül nem tudtuk volna megoldani a 81 gyerek és 30 tanár 16 településről való be- és hazaszállítását, valamint a meleg ebédet, de nekik köszönhető az is, hogy minden diákot egy kis ajándékkal lephettünk meg, a díjazottak pedig értékes csomaggal térhettek haza.
Az érdeklődők számára itt letölthetőek az idei tételek (kicsi kezdők, kicsi haladók, nagy kezdők, nagy haladók), illetve alább megtalálható a résztvevők listája és elért eredményeik.

 

A Bákó megyei tantárgyverseny résztvevői által elért eredmények
Bákó, 2007. február 24.
Domnita Maria Iskola

V-VIII osztályos haladók

S. sz. Gyerek neve Település Osztály Eredmény

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

28.

29.

Antal Róbert István

Balint Camelia

Timár Adél

Maties Cristina

Görbe Gyopár Mária

Turbuc Laurenţiu

Şimon Cristina

Timar Maria

Ghiurca Silvia

Tampu Rafaela

Gal Emilia

Catea Claudia

Cochior Daniela

Budău Celina

Duma Trunchi Regina

Botezatu Emilia Isabela

Ciorba Carmen

Noghi Creţu Livia

Niştor Istvan

Diac Iosif Iulian

Varga Marius

Cosferenţ Alina

Roşu Magdalena

Tatar Eniko

Benchea Genoveva

Incze Izabela

Pogar Ciprian Marian

Botezatu Francisca

Miclaus Alexandra

Gyimesbükk

Magyarfalu

Kostelek

Pusztina

Gyimesbükk

Magyarfalu

Lészped

Kostelek

Külsőrekecsin

Diószén

Magyarfalu

Magyarfalu

Klézse

Somoska

Külsőrekecsin

Buda

Lészped

Klézse

Lábnyik

Frumósza

Csík falu

Frumósza

Pusztina

Nagypatak

Diószén

Csík falu

Lábnyik

Buda

Gajdár

VIII.

VIII.

VI.

VIII.

VIII.

VIII.

VIII.

VII.

VII.

V.

VII.

VII.

VIII.

VII.

VI.

VII.

VIII.

VIII.

VII.

VII.

V.

VI.

VIII.

VII.

VII.

VI.

VII.

V.

VII.

9,75

9,21

9,11

8,97

8,94

8.69

8.65

8.41

8.41

8.38

8.15

7,99

7,82

7.78

7,70

7,67

7.63

7.12

6.89

6.23

6.12

5.83

5.78

5.38

5.30

5.11

4.82

4.40

2,63

 

I-IV osztályos kezdők

S. sz. Gyerek neve Település Osztály Eredmény
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
Compot Bianca
Anton Cristina
Beta Daniela Valentina
Laslau Iulian Sebastian
Duma Francisca
Ambrus Adrian
Iştoc Mihalea
Radu Monica
Patraşcu Andreea
Bortoş Eduard
Fodor Bianca
Polcovnicu Simona
Lupu Ancuţa
Corfu Florentina
Lészped
Lészped
Frumósza
Pusztina
Somoska
Kostelek
Klézse
Gajdár
Somoska
Pusztina
Buda
Külsőrekecsin
Diószén
Külsőrekecsin
IV.
IV.
IV.
IV.
IV.
II.
IV.
III.
III.
III.
IV.
II.
IV.
II.
9.32
9
8.77
8.40
8.33
7.95
7.68
7.10
6.95
6.35
6.15
5.90
5.45
5.20

 

V-VIII osztályos kezdők

S. sz. Gyerek neve Település Osztály Eredmény
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
Duma Irina Alexandra
Simon Laurenţiu Daniel
Eriş Ionela Monica
Laslau Narcis
Benchea Iulian Victor
Laslău Ramona Izabela
Jitaru Cristian
Demşa Cătălin Marian
Ambăruş Cristina
Fodor Sabina Emanuela
Benchea Natalia
Laslău Ioana
Bulai Andreea
Sascău Nicoleta
Sibişteanu Claudia
Mihoc Ana Cristina
Baciu Claudiu
Somoska
Lészped
Pusztina
Pusztina
Bákó
Bákó
Lészped
Klézse
Somoska
Buda
Klézse
Buda
Külsőrekecsin
Gajdár
Nagypatak
Frumósza
Frumósza
VIII.
VI.
VI.
VI.
V.
VIII.
VII.
VI.
VI.
VII.
VI.
V.
V.
V.
VII.
VII.
VI.
9.30
8.63
7.75
7.63
7.55
7.00
6.95
5.53
6.50
6.34
5.03
5.00
4.73
4.65
4.48
4.00
3.60

 

I-IV osztályos haladók

S. sz. Gyerek neve Település Osztály Eredmény
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
Catea Olimpia
Iştoc Cinţia
Demşa Regina
Solomon Anamaria
Vild Andrea
Tamas Emilian
Budău Andreea
Lucaci Rozina
Dumitru Bianca
Roşu Iosif
Patrasc Alexandra
Feraru George
Nistor Ioachim
Beta Mihaela Alexandra
Cochior Cristina
Benchea Eduard
Spătariu Valentin
Juşca Claudia
Patraşcu Robert
Radu Alexandra
Demşa Robert
Magyarfalu
Klézse
Külsőrekecsin
Bákó
Kostelek
Csík falu
Somoska
Lábnyik
Csík falu
Pusztina
Trunk
Pusztina
Lábnyik
Frumósza
Külsőrekecsin
Somoska
Frumósza
Klézse
Diószén
Gajdár
Buda
IV.
IV.
IV.
II.
IV.
IV.
IV.
IV.
IV.
IV.
IV.
IV.
IV.
IV.
IV.
IV.
IV.
III.
III.
IV.
III.
9.85
9.20
8.77
8.40
8.00
7.25
7.05
7.03
7.00
6.70
6.55
6.53
6.20
6.00
5.55
4.88
4.85
4.05
3.10
2.30
1.70


Képek

vissza