A nyáron Székelyföldön megtartott "Egy hazában, egy házban" mottót viselő művészeti tábor anyagából nyílt kiállítás a csíkkarcfalvi Általános Iskolában. A karcfalvi gyermekek szépen összeállított műsorral készültek a kiállításmegnyitóra, közreműködött a somoskai Istók Mónika, aki Csíkszeredában tanul magyar középiskolában. A megnyitón megjelenő tanárok, szülők, tanulók mindegyike őszinte csodálkozással nézte a sok szép alkotást. A rajzok, festmények, nemezszőnyegek, bábok mellett a tárborban készült fényképek és a táborról írott beszámolók is az iskola folyosóit díszítik a következő egy hónapban.
A kiállítást a közeljövőben terveink szerint Magyarországon és Csángóföldön is bemutatjuk.

 

Farkas-Ferencz Gabriella és Endre - gajdári magyartanítók

Képek

 

2007.10.10.

vissza

Vasárnap, 2007. szeptember 30-án Gyimesfelsőlokra érkeztek a frumószai gyerekek tanárikval együtt, Krisztával és Adriánnal a Tatros forrásnál csángó fesztiválra. Részt vetünk a magyar misén, ahol a mise végin énekeltünk három szentes éneket: "Nem vagyunk árvák","Ó, szent Istán, dicsértessél", "Boldogasszony anyánk".
Az iskola udvarán felállított szabadtéri színpadon nagy sikeresen táncolták a moldvai táncokat a Kovács Krisztián furulya késérésivel. Krisztián nem csak furulyált, hanem egy szép balladát es énekelt, és Pusztinka Gyula elmondta a Parasztocska legény meséit.
A szép őszi időjárás is velünk tartott, hagy Zerkula János bácsit es és a magyarországi együtteseket is meg tudtuk hallgatni.
Nagy élményvel jöttünk haza!!!

 

Tisztelettel,
Nyisztor Ilona

 

Képek

 

2007.10.10.

vissza

Sok szerettel várjuk Önöket október klubdélutánunkra!

Az aktuális témákról folyó fórum lezártával egy keresztapa, Zsilinszky Endre tart félórás vetítést nyári moldvai útjukról.

Reméljük, hogy addigra mindnyájan kézhez kapják a tavalyi tanévről szóló MCSMSZ beszámolót, valamint a most útjára indított Naputánjáró hírlevelet (ugyanebben a borítékban postáztuk a csekkeket is). A Naputánjáró megvásárolható lesz a klubdélutánon is.

Időpont: szombat, október 13., 14-16h között

Helyszín: Háló Központ (V. ker. Ferenciek tere 7-8. III. lph. II. em. 9.: Kárpátia Udvar)

Várjuk Önöket!

 

Üdvözlettel,

Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület

www.keresztszulok.hu

 

2007.10.10.

vissza

 

Május elején Tornay Krisztina Petra nővér, személyesen kereste fel a diószéni magyartanárokat. Látogatásának célja eredményre keresett választ, s ez nem volt más, mint hogy felajánlja a debreceni "Szent Anna" kollégium segítségét. A segítség örömmel töltötte el a tanárokat, hiszen a nyári szünidőre anyagiak miatt a tanárok nem tudtak tábort biztosítani a kirándulásra vágyó gyermekeknek. Petra nővér ajánlata nem volt más, mint egy nyári tábor Diószénben. E találkozás és egyeztetés eredményesen zajlott le, sőt már a tábor idejét, és tematikáját is leszögezték! A tábor augusztus 8- ra volt kitűzve.
Telt múlt az idő, Hegyeli Melinda keresztszülő program felelős szívességéből, öt diószéni gyermek a garabonciás táborban vett részt.
Aug. 7- én már megérkezett a debreceni csapat Petra nővér vezetésével. A lelkes csapatot öt személy alkotta: Tamás, Barbara, Edit, Melinda és Tünde.
Aug. 8- án, már türelmetlenül várták a gyermekek a tábor kezdetét. Az első napismerkedéssel, énekléssel, valamint társasjátékokkal telt le.
A csütörtöki naptól kezdve a tábor egy ebédszünettel maradt abba, majd ebéd után folytatódott. E napon ének és verstanulás, valamint délután mese és saját produkció verseny építette a gyermekek tudásszintjét.
A pénteki valamint a szombati nap az eddiginél felemelőbb érzést nyújtott a diószéni gyermekeknek, de ennél keményebb munkát, a tábort vezető tanároknak, hiszen e két napon origami, láncfűzés, rajzolás, festés és agyagozás megtanulása állt a gyermekek elsajátítására.
A négy nap eltelte után, a helybéli tanár pár, úgy döntött, hogy lazítás képen a Magyarországi kollegákat kiviszik budai falunapokra. Lazításnak, szórakozásnak a helye csak itt lehetett igazin, hiszen itt meglehetett ismerkedni a csángó népdalokkal és néptánccal is. A gond ott kezdődött, hogy a diószéni tanár eltévesztette a Budáról, Klézsére vezető rövidebb útszakaszt. De sebaj, hiszen harmincpercnyi időhúzással, rátaláltak a kereső útra! De, minden jó, ha a vége jó!
Hétfőn délelőtt a tábor összefoglaló történt, délután a táborzáró műsorra készült a nagycsapat, hisz a keddi nap a szülőknek be szeretnék mutatni a diákok mindazt, amit e tábor alatt tanultak!
Annak ellenére, hogy a szülők a mezei munkával voltak elhalmozva, kedden délbe mindannyian ünnepibe ki voltak öltözve, s kedves kis csemetéjük előadására igyekeztek!
Az előadás után, úgy a gyermekek, szülők, szomszédok és kíváncsiskodó szemek egy szerény szeretetvendégségre voltak meghívva.
Egy hét eltelte után, a debreceni kollegák, visszavonultak Magyarországra. A szeretet, és szépbeszéd, amivel a csángó gyermekek felé fordultak, az itt maradt, s mai nap is lehet látni és érezni a gyermekeken azt a viselkedést, amit a nyári tábor ideje alatt magukba szívtak!
Isten áldása legyen és maradjon mindazokkal, akik a felebaráti szeretetet gyakorolja, és nem felejti el nemzetének elcsángált népét!

 

Képek

 

2007.10.10.

vissza

---

Szilágyi Aladár:

Tyármagyarok

 

Közös történelmi felelősségérzet, közös történelmi lelkiismeret-furdalás - nem tudom, létezik-e ilyen. De ha az első fogalom feltételezhető, akkor annak következtében a második kollektív érzelemnek is fel kellene támadnia bennünk. Például a csángómagyarok miatt.

Nincs helyem most hosszan eltöprengeni azon, hogy miként rekedtek ott, mikor, a magyar államiság melyik időszakában, miért, hány hullámban sodródhattak, tereltettek, menekültek a Kárpátok ölelő ívén kívüli tartományba Feleink. Azon sem, hogy évszázadokig miért nem figyelt fel senki a magára maradt néptöredék mindinkább halkuló segélyhívó üzeneteire, vagy néhány közöttük megforduló, hozzájuk vissza-visszajáró bátor és érzékeny férfiú riasztására. "Mi lett volna ha" alapon talán még okulás végett is értelmetlen és meddő kísérlet felleltározni az elmulasztott lehetőségeket, legfeljebb csupán értetlenkedhetünk amiatt, hogy a legkisebb esélyt sem adtuk meg Nekik, magunknak arra, hogy az évszázadokig pásztorok, kiművelt fők nélkül vegetáló, nyelvéből és identitásából kikopó nemzetrészünk fennmaradhasson.
Minapi Bákó megyei forgolódásom idején személyesen bizonyosodhattam meg arról, amit már hallomásból eddig is tudtam: mennyire elenyészően kevés az az odafigyelés, segítség, áldozat, gondoskodás, tettvágy és politikai akarat, amellyel Feléjük fordulunk. Hogy jószerével néhány maroknyi ember vállalta fel ellenséges közegben a gyakran reménytelennek bizonyuló munkát, olyan szigetek létrehozása végett, ahol a csángó gyermekek elméjében ismét termőre fordulhat az anyanyelv. De most nem a jelen mulasztásairól szólok - hiszen azt megtettem múlt heti riportomban -, hanem a közelmúlt vétségeiről.
Az utóbbi másfél évtizedben akadtak, akadnak olyan álmodozóink, akik egyetlen megoldásként - nemzetmentő szándékkal - ábrándoztak, ábrándoznak a csángóság tömeges Kárpátokon belülre telepítésének utópiáján. Holott a kommunista éra kisebb mértékben ugyan, de ábrándok nélkül megtette azt! Annak idején, az ántivilág hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveiben, amikor elkezdődött, és évtizedekig zajlott Erdély, Partium, Bánság lakosságának regáti tömegekkel való feldúsítása a szocialista iparosítás jegyében, a hatalom nagyvonalú nemtörődömséggel a "mi csángóink" néhány tízezrét is átterelte és letelepítette a ködevőink által most megálmodott régiókba. Bár szerinszerte követhetetlenül szétszóródtak, de zömük sok ezer számra a székely városokba került. Azzal az ösztövér identitástudattal és már akkor alacsony anyanyelvi szinttel, amellyel akkoriban bírtak. Persze, senki sem készült fel a "fogadásukra". Hivatalosan, intézmények szintjén egyetlen magyar közösség sem figyelhetett fel Rájuk, közeledhetett Feléjük. A helyi, jobb esetben magyar vezetés, kulturális, oktatási hálózat, de még az egyház sem. De hát informálisan, kisebb csoportok, netán egyének kurázsija révén, még a hatvanas-hetvenes évek fordulója lazább éveinek elmúltával is a helyi magyar közösség, a magyar iskola és főleg a "magyar" katolikus egyház kebelére lehetett volna ölelni - egy részüket!
Ott voltak érintésközelben, megszólításközelben, s nem tudom, mennyiüknek és milyen elvárásaik voltak, ha voltak, az ideátiakkal, az itteni magyarokkal szemben. Lehet, hogy részünkről akadt néhány ember, aki "észrevette" Őket, netán megpróbált valami tenni az érdekükben-érdekünkben. De sokkalta nagyobb volt a tájékozatlanság, a közöny, a bizalmatlanság, a gőg! Mert hát a magyar szó hallatán voltak közöttük számosan, akik tétován elővették azt a nyelvet, amelyet a maga részben ősi, részben kompromittált állapotában magukkal hoztak. Megszólaltak "csángómagyarul", s amidőn, mondjuk, egy-egy gyárban a székely szaki rájuk bambulva megkérdezte: "tük es magyarok vagytok?", a válasz nem egy esetben az lehetett, hogy "chiar (tényleg) magyarok"! S a megkérdezettek ki tudja, hányszor váltak éppen a "beszédük" miatt a gúny, a melósheccek áldozataivá. Hamarosan ennek a negatív viszonyulásnak meglett a köznyelvi hozadéka is, így válhatott közkinccsé a kiközösítő és megalázó tyármagyarok minősítés. Amit aztán hasonlóképpen az utóbbi bő másfél évtizedben kamatostul kaptak meg a mi góbéink és nemgóbéink az anyaországban, lerománozásuk, leoláhozásuk alkalmával...
Feltehetően az akkor még maroknyi székelyföldi románság inkább tolerálta, mi több: befogadta őket, hiszen jobban szót tudtak érteni velük. S mi lett a tyármagyarozás eredménye? Imigyen ide került és imigyen fogadott csángóink Erdélyben léptek a végleges elrománosodás útjára! Több helyütt "román misét" kértek, több helyütt erősítették a román hívek táborát, s összefogva felépítették a maguk "román katolikus" templomát. És érdemes szemlét tartani a Székelyföldön román osztályokban érettségizettek tablóin: több helyütt az általunk eleresztett, be nem fogadott, kiközösített csángó leszármazottak képezik a maturandusoknak legalább a felét. Ehhez képest sovány vigasz, hogy az utóbbi években magyar középiskolákba is befogadtak ötven, akár száz csángóföldi fiatalt, akiknek egy része itteni vagy magyarországi egyetemeken tanul tovább, magyarul.
Tyár, ha nem vagyunk képesek meg nem történtté tenni a megtörténteket, jóvátehetünk-e valamit Maradékaik Maradékainak üdvére?

 

Forrás: Riport.ro

 

2007.10.01

vissza