Idén
32,2 millió forint magyar kormánytámogatás érkezik az MCSMSZ-hez
A magyar kormány a kiemelten
támogatott projektek között tartja számon a csángómagyar közösség
támogatását - válaszolta az MCSMSZ megkeresésére a magyar miniszterelnöki
hivatal illetékese.
A levélből kiderül, hogy a magyar
kormány a csángómagyar kultúra támogatására ebben az évben 56,4
millió forintot költ. (Erre az összegre egyaránt pályázhattak
magyarországi és romániai civil szervezetek). A támogatott pályázatok
listája már olvasható a www.nemzetpolitika.gov.hu
oldalon.
A honlapon kiderül, hogy a csángómagyar kultúra és oktatás támogatására
fordított 56,4 millió forintból a moldvai magyar oktatási programra
30 millió forint jut, amely megegyezik a tavalyi összeggel,
s az oktatási program költségeinek mintegy harmadát fedezi.
A működési és fejlesztési költségek kétharmadát az MCSMSZ körül
lévő civil szervezetek és magánadományozók juttatják a programnak.
Ebből a pénzből igyekszünk megoldani nemcsak az eddigi 18 oktatási
helyszín működtetését, a csíkszeredai bentlakás körülményeinek
javítását, a további "Gyermekek háza" építéseket,
de a program kiterjesztését is arra a 25-30 csángó falura, ahol
az iskolába még nem jutott el a magyar szó.
Az oktatási program mellett kulturális programokra további 2,2
millió forintot kap az MCSMSZ a magyar államtól.
Az elmúlt év elején Hatvan városából indult
el az a határokon átívelő üzenet, amely a világ
gyermekeit egy rajzpályázatra hívta. Az óvodástól
a középiskolás korúig több száz gyermek küldte
el munkáját - nemcsak az országból, hanem egészen
távoli tájakról is - a Heves megyei városba.
A beérkezett alkotásokból rendezett kiállítást
- amelyet XVI. Benedek pápa apostoli áldása
kísért - ez idáig számos város közönsége is
megtekinthette.
Az Együtt a szeretetben című vándorkiállítás
festményeit, rajzait szemlélve mi, felnőttek
is rádöbbenünk a bennünk élő gyermekre - írja
a katalógusban Basa Ottóné Révész Erzsébet,
a kiállítás megálmodója és rendezője.
Az I. Nemzetközi Gyermekrajz Vándorkiállítás
záróünnepségét, s az Árpád-házi Szent Erzsébet
jubileumi emlékév tiszteletére rendezett Rózsacsoda
II. Nemzetközi Gyermekrajz Vándorkiállítás megnyitóját
szeptember 23-án tartották Hatvanban, a Moldvai
Győző Galériában. Ebből az alkalomból rendezték
meg a IX. Kortárs Egyházművészeti Kiállítást
is.
Az önzetlen jóságnak, a jézusi szeretetnek a
nyelvét beszélte, amit mindenki megért - mondta
Szent Erzsébetre emlékezve Beer Miklós váci
megyés püspök. A művészet is ezt a nyelvet beszéli
- folytatta. A gyermekek igyekezete - mint azt
a kiállítás is mutatja - túlnő a jelenlegi oktatási
rendszer minden romboló mesterkedésén.
A lábniki Lukács Rozina bronzdiplomát nyert
a rajzversenyen, gratulálunk neki!
A díjkiosztás és a kulturális műsor után Jókai
Anna elmondta Ima Magyarországért című versét,
amelyet nyomtatott formában minden díjazott
megkapott.
Fodorné Dr.
Kozma Mária keresztszülő önzetlen felajánlásának
köszönhetően értékes fogorvosi felszereléssel
lett gazdagabb a moldvai oktatási program. Adományozónk
idén befejezte fogorvosi praxisát, és nem akarta,
hogy berendezése a színesfém gyűjtők kezére
kerüljön. Így keresett meg bennünket, mi pedig
örömmel vettük az adományt. A több mázsás rakományt
kisteherautóra raktuk a pestszentlőrinci rendelőben
és másnap este már el is indultunk vele úticélunk,
a moldvai Csíkfalu felé.
Európai Unió, vámmentesség ide vagy oda, a régi
beidegződésektől nehéz szabadulni, ezért hivatalos
adománylevéllel vágtunk neki a közel ezer kilométeres
távolságnak és az ártándi határátkelőnek. Mint
éjjel két óra körül kiderült, aggodalmunk fölösleges
volt: a két magyar határőr éppen csak egy pillantást
vetett személyi igazolványunkra és utunkra bocsátott.
"Freude schöner Götter funken..."
Sofőrünk, Pálfai Géza bátyám járt már a Kárpátokon
túl, de nem nevezhető gyakorlott moldvai utazónak.
Így aztán jócskán meglepődött, mikor megtudta,
én úgy számoltam, hogy egyhuzamban tesszük meg
az utat. Mivel fárasztó munkanap állt mögötte,
jobbnak láttuk Kolozsvár után pár órás alvással
rövidebbé tenni az éjszakát. A hűvös szél nélkül
is dermesztő hajnali hidegben Géza bátyám a
csillagos eget választotta takarójául, persze
vastag hátizsákja fölött. Elmondása szerint
kiválóan aludt és egy cseppet sem fázott. Engem
viszont majd' megvett az Isten hidege az autóban.
Minden próbálkozásom ellenére Segesvár és Székelykeresztúr
felé vettük az irányt. Hiába mondtam Géza bátyámnak,
hogy Marosvásárhely és Szováta felé sokkal jobb
az út, ő kitartott eredeti terve mellett, mondván,
erre rövidebb. A főútról Héjjasfalvánál letérve
igazi jó erdélyi útra értünk. A gödröket kerülgetve
diktált ötvenes tempó megmagyarázza, miért csak
délután értünk Bákóba. Székelyföld döcögős útjain
zötykölődve és a keresztúri főtér balkáni zsibvásárt
idéző forgatagán keresztülvágva felvetődött
bennem a gondolat: valóban az Székelyföldön
át autonómia az, amire a legnagyobb szüksége
volna az itt lakóknak? Nem kellene először utakat
építeni, rendbe hozni a városokat, takarossá
tenni a falusi portákat, munkahelyeket teremteni?
A kettő persze nem zárja ki egymást. Alsóboldogfalva
után már frissen öntött aszfaltcsíkon suhantunk
tovább. Előbb vagy utóbb meglesz az autonómia
is. Fél négy körül érkeztünk meg az MCSMSZ bákói
irodájába.
A Tatros
vize
Egy
pohár üdítő után a program szociális felelőse,
Solomon Marika kalauzolt el bennünket a festői
szépségű Csíkfaluba. Elhaladtunk a tervezett
csángó iskola nagyrekecsini telke mellett is.
Nem sok változás történt ott nyár eleje óta,
amikor a zarándoklat alkalmával kerékpárral
erre jártam. Egy vékony gebe legelészett a gyepen,
kilátszottak a bordái.
Külsőrekecsinnél a főutat elhagyva keskeny,
kanyargós betonúton haladtunk tovább, de Nagyrekecsin
után megszűnt ez is. Az itt-ott kövekkel megtűzdelt
dűlőúton Géza bátyám szörnyülködve sóhajtott
fel: mi lehet itt télen? Marika azonban megnyugtatott,
ha egy téli éjjel nagyobb hó esik, kora délelőttre
legtöbbször már járhatóvá teszik az utat.
A csíkfalusi magyar ház udvarán Bende Edit tanárnő
fogadott bennünket. Edit harmadik éve erősíti
az oktatási programot, szemmel láthatólag élvezi
a munkáját és a moldvai tanítással együtt járó
életmódot. Jönnek is hozzá szép számmal a gyerekek,
a legnagyobbaknak este 8-ig tart magyarórát.
Ha belegondolok, hogy az első órája viszont
reggel hétkor kezdődik, megértem, miért kell
alaposan válogatni a tanításra gyakran pusztán
kalandvágyból jelentkezők közül. Míg bent tartott
az óra, mi Géza bátyámmal a rakomány kipakolásához
készülődtünk. A magyar oktatási programnak és
átmenetileg az állami iskola egyes óráinak is
otthont adó ház melletti kisebb épületbe cipeltük
be a fogorvosi széket (csak a talpa vagy 80
kiló), a lámpát, a két kompresszort és mindent,
ami szükséges ahhoz, hogy pályázati támogatással
hamarosan takaros fogorvosi rendelő álljon itt
a gyerekek rendelkezésére. Ismerve a moldvai
tisztálkodási szokásokat, óriási szükség lenne
rá. Munkánk végeztével jó étvággyal láttunk
neki az otthonról hozott elemózsiának. A hosszú
úton sofőrünk igencsak megszomjazott, így aztán
nagy örömmel nyugtázta, hogy a magyar ház hátsó
udvarán kivezető kapu éppen a helybéli vendéglő
szemközti frontjára nyílik. Nem sokat haboztunk,
pár perccel az este öt órás nyitás előtt már
ott álltunk a kapujában. Az úton nagyobbacska
gyerekek játszottak. Ketten összeszólalkoztak,
s az egyikük kifakadt: dute acasă, majd a nyomaték
kedvéért hozzátette magyarul is: menj hozo!
Géza bátyám szomorúsággal vegyes csodálkozással
vette tudomásul, hogy az asszimiláció ennyire
előrehaladott állapotban van már az ilyen eldugott
helyeken is, mint Csíkfalu. Az kidőlt-bedőlt
kerítések, festéket régen látott házfalak szegélyezte
poros utcán körülnézve közelebb vont magához:
te Zoli, ide az jön tanítani, aki megszállott,
vagy aki már mindennel leszámolt. Miközben magamban
azon tanakodtam, vajon a feleségem és én melyik
kategóriába soroltuk volna magunkat két évvel
ezelőtt, amikor az oktatási programban megismerkedtünk,
ismét az iskola felé vettük az irányt.
Géza bátyám talán az előbbi élmény hatására
is egy zacskó csokoládét húzott elő titkos rejtekhelyéről
és beküldte velem az órára. Hátha így jobban
esik a magyaróra - mondta. Közben újabb gyerekek
érkeztek, nekik is jutott a finomságból. A csapat
élén beszaladó mosolygós szőke kislánynak nyújtottuk
először az édességet. Üstán füzássá - gördült
ízesen a magyar szó ajkairól. Géza bátyám némán
osztogatta tovább a csokoládét.
Este kilenc óra is elmúlt, mire az utolsó gyerek
is kipenderült az iskola kapuján. Edit végre
leülhetett, hogy elfogyassza jól megérdemelt
vacsoráját. Közben persze akaratlanul is a magyar
oktatásra terelődött a szó. Edit büszkén mondta,
hogy egyre több gyerek jár hozzá magyart tanulni.
Sajnos nem ritka eset más falvakban sem, hogy
néhányuknak titkolnia kell ezt otthon, az állami
iskola tanárai vagy a pap előtt. A húsz órás
autózás után reggel indulnunk kell haza, úgyhogy
korán nyugovóra tértünk.
Másnap péntek lévén bevittük Editet az irodába.
Kifelé jövet még éppen üdvözölhettük Solomon
Adriánt, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
elnökét és Istók Bálintot, a program adminisztrátorát.
Érkezésünkkor találkoztunk Kovács Melániával,
László Valerikával és Ferencz Évával is. Az
embert próbáló körülmények között tanító tanároknak
az is erőt ad, hogy ilyen kiváló emberekkel
dolgozhatnak együtt.
Az út hazafelé is tartogatott néhány meglepetést.
A Gyimesi-szorosban lefelé hatalmas szarvasünő
keresztezte utunkat. Hunor és Magor kései utódaiként
mi is a nyomába eredtünk, igaz, betonúton és
autóval. Székelyudvarhely után pedig edzés közben
kaptuk el Kerekes Károlyt, a Kárpátok Lance
Armstrongjának is becézett fiatal udvarhelyi
kerékpárost, aki májusban zarándoktársamul is
szegődött két szakaszon. A népszerű Karcsikával
most csak pár szót válthattam az autó ablakán
kihajolva, aztán az erős forgalom miatt nagyobb
sebességre kellett kapcsolnunk.
A Királyhágó felé közeledve hatalmas záporeső
zúdult ránk, Karcsika így búcsúzott el tőlünk
Erdély ezen az októberi éjszakán. Mikor éjjel
kettőkor otthon végre magamra húztam a takarót,
elalvás előtt újból átéltem ennek a három napos
utazásnak minden gyönyörű pillanatát.
Felidéztem magamban a csíkfalusi gyerekek hálás
arcát és arra gondoltam: adjon az Isten sok
adakozót, keresztszülőt, támogatót a programnak,
hogy a csángó falvakból soha ne haljon ki a
köszönet szava: Isten fizesse!
Ddr.
Bánffy Eszter jóvoltából az
idén már harmadszor látogathattunk
el Innsbruckba. Tizenhat külsőrekecsini
gyerek élvezhette Eszter néni
vendégszeretetét, a festői Titol
gyönyörű tájait, az ott élő
emberek pozitív életszemléletét,
segítőkészségét bármily nehéz
helyzetben.
Minden
évben csak reménykedni tudok,
hogy újra meghívást kapunk ebbe
a gyönyörű városba, ahol nemcsak
a szem gyönyörködik, a szellem
ébredezik, hanem a lélek is
szárnyalni kezd a szeretet ölelésében.
Szívem körül
mindig egy kicsit nagyobb melegséget érzek,
amikor dr. Pető Péter és Csorba Judit keresztszülők
neve eszembe jut.
A történet a
tavaly kezdődött, amikor eljöttek Külsőrekecsinbe
meglátogatni a keresztlányukat. Aztán februárban
meghívtak minket a mosonmagyaróvári Polgári
bálba. Itt úgy megkedvelték a gyerekeket, hogy
a nyáron vendégül is látták őket.
Nyolc Csíkszeredában,
egy Budapesten továbbtanuló félig felnőtt gyermekünknek
adtak lehetőséget világunk jobb megismerésére,
megértésére.
Lázár
Mihály és Borika szervezésében
29 keresztgyerek tíz gyönyörű
napot tölthetett Mezőkövesden,
ahol a gyerekek megtapasztalhatták
a kényeztetés és feltétel nélküli
szeretet legmagasabb fokát.
Ebbe
a tíz napba belefért a Matyóföldi
folklórfesztiválon való részvétel,
budapesti kirándulás, sok-sok
fürdés, különböző munkaműhelyekbe
való látogatás, barátkozás.
Szűcs Balázs
atyának, a Pázmány Péter Tudományegyetem katolikus
lelkipásztorának és segítőtársainak köszönjük
szívünk minden melegével - ötven csíkfalusi
és külsőrekecsini gyermek - a zetelaki víztározó
partján töltött egy hetet.
A kalandos,
enyhén vizes táborban szinte minden gyerekre
egy egyetemista jutott, aki minden idejét a
rábízott gyerek, gyerekek lelkének megismerésére
szentelte e hét alatt. Az a gyermekközpontú
gondolkodás, amivel a gyerekek felé közeledtek,
hamar megnyitotta a szíveket.
A közös kirándulás, a játékok, kézműves foglalkozások,
esti mesék, imák, a csapatverseny koronája az
István a király rockopera együttes megnézése,
meghallgatása volt, amit a szentendrei fiatalok
adtak elő.
Szem szárazon nem maradt a másnapi búcsúzáskor.
"Ami szívből nem jön, szívbe nem hatol"
- mondja egy szép kirgiz közmondás. És ez esetben
egy így is volt.
Néktek is köszönjük. Sokszor.
