Minden évben várják a gyermekek
a Mikulás bácsit meg az angyalkát, de az idén mintha inkább
várták volna mint máskor! Nagy izgulással készítették az
üdvőzlőlapokat a keresztszülőknek meg az angyalkának. Összegyűltek,
fenyő ágat hoztak a tanterembe, és két nap dolgoztak, hogy
fel is díszitsék, betlehemet csináltunk és mindenki arra
igyekezett, hogy egy szép éneket, verset tanuljon, szépen
kiöltözzön, hogy minél szebb legyen, hogy a kis Jézuska
küldje el az angyalkát az ajándékokkal. El jött a várva
várt nap, eljöttek a szülőkkel, szépen szerepeltek, verset
mondtak, furulyáztak, énekeltek és nagy örömmel látták,
hogy nem hiába, mert Jézuska elküldte, el is jött az angyalka,
és sok szép ajándékot kaptak a gyermekek a sok jó ember
segítségivel, a gajdári lányok ismert és ismeretlen barátaik,
a Gecse Mária és három koléganője, a Tóth Alexandra és barátnői,
a bukaresti Nagykövetség és Bajtai Erzsébet asszony segítségivel.
Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, hogy illyen szép napot
tölthettünk eggyütt, és sok örömet szereztek nekünk a budai
gyermekeknek, tanároknak és szülőknek! Köszönnjük még az
MCSMSZ irodába dolgozóknak is, hogy segítettek szálítani
az ajándékcsomagokat.
Áldott, békés Karácsonyt és sikeres, Boldog Újévet kívánunk
mindenkinek!
December 15-én szép napunk
volt Budán, annak ellenére hogy kint szomorú esős idő volt,
bent a házban és bent a szívünkben meleg és vidámság volt,
mert kedves vendégek látogattak meg bennünket. Bukarestből
jött a Magyar Köztársaság Nagykövetségéről Bajtai Erzsébet
asszony, meg egy ukrán, egy délamerikai és egy egyiptomi
barátnőjével együtt.
A budai gyermekek karácsonyi énekszóval fogadták, karácsonyi
és újévi köszöntőkvel köszöntötték, furulyáztak és együtt
táncoltunk, de amit leginkább élveztek a vendégeink az aprószentekelés
volt, mikor egy kislány megaprószentekelte a keresztapját!
A csángó visináta meg a házisütemény is hozzájárult a barátságok
kötésihez, de a vendégek is megajándékozták a gyermekeket
és mindenki boldog volt! Meg igértük egymásnak hogy még
ilyen találkozásokat szervezünk együtt minél több alkalommal.
Isten segitsen!
Az egyik nap eljött hozzánk
az édesanyám és elbeszélte, hogy volna neki valami fonnivalója.
Akkor támadott az ötlet, hogy milyen volna, hogy milyen
volna, ha ő, meg egy-két idős asszony eljönnének a kézművesség
órára a gyerekek közé, hogy ott fonjanak, mert manapság
nem biztos, hogy a gyermekek még látnak ilyet.
Eljöttek a nénik, eljöttek a gyermekek, eljöttek még a furulyások
is, úgyhogy igazi guzsalyas alakult ki. Még süttünk pitánt,
megcsináltuk a kásás galuskát és délután három órára beültünk
az osztályba. Hihetetlenül hamar bejött az igazi guzsalyas
hangulat. Mikor a gyapjút a guzsalyra felkötték és az orsót
elperdítték, akkor az ének is jött természetesen egyszer
a fonó néniktől, utána a gyermekektől. Igazi öröm volt látni,
hogy milyen jól megelevenednek a régi szép énekek és mennyire
egy hang van az idősek és a gyerekek között. A gyerekeket
is érdekelte a fonás, a fiúkat, a lányokat egyaránt. Mindenki
kipróbálta az orsót, mindenki mosolygott, énekelt. Mikor
aztán a furulya is bekapcsolódott, olyan volt, mint a mesében
és a képeslapokban, mindenki jól érezte magát.
Két csoportban jöttek a gyermekek, mert egyszerre nem fértek
volna be a terembe. A gyermekek egytől-egyig élvezték és
örvendték. Az idős nénik is azt mondták, hogy rég nem érezték
ilyen jól magukat, őjraélték a régi jó időket, mikor a nyelvet
nem kellett magyarról románra fordítani, hanem minden beszéd,
ének, tréfa szép magyarul van és itthon érzi magát.
Nagyon gyorsan elmúlt az idő, lejárt az öt óra, este lett
és a guzsalyasok haza kellett menjenek, de mielőtt elmentek
azt fogadtuk, hogy nem ez lesz az egyetlen ilyen nap, hanem
minél hamarabb összehozzuk a következő guzsalyast. Érdemes
volna minden faluban megpróbálni, mert azt éreztük, hogy
nagyon közel vagyunk egymáshoz és ez egy szép része életünknek,
nem szabad ezekről a szép dolgokról megfeledkezni!
Botezatu Viktória - Buda
2008.11.27.
Guzsalyas Budán
Régi idők hangulata köszöntött
a budai magyariskola falai közé. Történt ugyanis, hogy az itt
mindenki által "Néne Viktorinak" ismert, helyi illetőségű
- magyar-, ének- és tánctanító - Botezatu Victoria, egyik este,
otthon beszélgetett leányaival, és arra lett figyelmes, hogy a
cinkák a fonás rejtelmeiről kérdezik őt. Először nem is értette,
hogy egy ennyire "nyilvánvaló dolgot" miért kérdezgetnek
tőle, de hamar rá kellett döbbenni arra, hogy lányai még soha
nem látták nevezett mesterség fortélyait "élőben". Bizony
az ember néha maga sem érzékeli, miként változik az élete a mindennapokban.
És bizony észre kell venni, hogy ma már nem csak a városiak, de
a vidéki gyermekek sem találkoznak sok, régen teljesen természetesnek
számító falusi jelenséggel, legyen az szokás, mesterség, vagy
éppen közösségi alkalom. Változnak az idők, s a modernitás itt,
a nem is olyan rég még messzinek, elhagyatottnak, archaikusnak
tartott/mondott moldvai csángó falvakban is egyre jobban érezteti
hatását.
Ezt felismerve Néne Viktori "mozgósította" Budán és
Klézsén élő nyámjait (rokonait), édesanyját, testvérét és egy
komaasszonyát, hogy gyűljenek essze, s tartsanak fonó-bemutatót
a budai gyermekeknek.
A fonót itt - akárcsak Erdélyben - guzsalyasnak nevezik. Nevét
az egész magyar nyelvterületen ismert guzsaly nevű eszközről vette.
Az itt Budán is használt változat a székely guzsalyokkal rokon
ún. rúdguzsaly. Hossza körülbelül 2-2,5 méter, rendszerint ülve,
a térdek közé szorítva fonnak róla. Felső harmadát a szösz tartására
gyakran ágcsonkosnak hagyják vagy egyéb módon megfaragják. A magyarországi
változatoktól leginkább abban különbözik, hogy nem található rajta
talp. Az
interaktív bemutatón az itt használt három guzsaly közül kettő
egyszerűbb darab: előző nap vágta Néne Viktori a kertjében lévő
berekenye bokorról. A harmadik, édesanyának guzsalya azonban,
sokkal érdekesebb. Ez ugyanis egy olyan díszes guzsaly, melyet
a felső harmadán található felirat szerint 1956. január 30-án,
szerelmi ajándékként készítette az akkori udvarló legény a lánynak.
Az évszám mellett, a leánykori név monogramját olvashatjuk le
- E. F. B., azaz, Benke Ferencz Erzsébet. A guzsalyt teljes hosszán,
az aljától a tetejéig különböző rovátkolt motívumsorok tarkítják.
A hagyományos guzsalyasok elengedhetetlen tartozéka volt mindenkoron
az éneklés. Arról, hogy ez mennyire így van, Néne Viktori ezt
mesélte: "mikor megkértem mámámat, hogy énekeljen nekünk
valamit, nem énekelt. Szégyellte. Azt mondta, elfelejtette ő már
azokat. Amikor azonban nekikezdte fonni a szöszt, egyből reákezdett
egyre."
Miközben a gyermekek ismerkedtek a szösz fonásával, orsóra sirítésével
(tekerésével), ők is megmutatták mit tanultak az évek során tanítójuktól:
sok már éppen feledésbe merült budai dal zengett a magyariskolában,
sőt estefelé a nagypataki tanító segítségével sültün (furulyán)
is megszólaltattak ének és táncdallamokat a gyermekek.
A fonás az őszi betakarítástól farsang végéig tartó foglalkozás
volt mindig is. Olyan katolikus vidékeken, mint amilyen Moldva
is, ez azt jelentette, hogy az adventi időszakban csendesebb,
ahogy itt mondják gyászosabb, egyébkor vidámabb, akár a legényeket
vendégül látó, tánccal végződő társas munka volt a guzsalyas.
Farsangig még hosszú idő van, kerülhet még sor hasonló eseményre
itt, a Szeret-menti Budán, a magyariskolában.
Buda
település egy falu a Szeret folyó mellett, Klézse községnek a
keleti része. Mi, a falusiak nevezzük Budának ezt falurészt, de
hivatalosan csak Klézse van. Még a helyi egyház hat évvel ezelőtt
elhatározta, hogy nem Buda, hanem Klézse II (második Klézse),
nem tudjuk mi okból.
Az idősebb lakosság magyarul beszél a faluban kb. negyven éveseken
felül, a fiatalság pedig nagyon el van már románosodva, mert sokan
járnak Bákóba tanulni a városi iskolákba. A faluban nincs középiskola
(líceum), hanem csak egy szakiskola, és miután a fiatalok kitanulják
a VIII. osztályt a faluban, a legtöbben mennek Bákóba középiskolába,
román iskolákba.
Vannak olyan családok, kik nem tartják egyáltalán fontosnak, hogy
a gyermekeik tanuljanak magyarul, viszont vannak olyan családok
is, kik még szeretnék, hogy a magyar nyelv ne vesszen el tőlünk.
Ezek azok, akik ragaszkodnak, hogy az iskolában legyen az órarendben
magyar nyelv is. Még a 90-es évek óta voltak kérvények az iskolai
magyarórákra, egy pár évig nem engedték meg, utána a 2002-2003-as
tanévben legelőször elfogadtak hét kérvényt tizenegy gyermekre
a budai iskolában. Azóta is nőtt lassan a szám, most 42 gyerek
van beiratkozva iskolába, és iskolán kívül jár kb. 60 gyermek.
Biztos többen is beíratták volna a gyermekeiket, de alattomban
még most is próbálják a hatóság és a tanárok nagy része kézzel-lábbal
akadályozni, és lebeszélni a gyermekeket és a szülőket a magyaróráról.
A gyermekek magyar nyelvtudása elég rossz, a legtöbbel még ott
állunk, hogy szavakat rakunk mondatba, vagy a toldalékokkal dolgozunk.
Az iskolán kívüli órákon úgy láttam, hogy az óvodásokkal érdemes
foglalkozni, mert játékkal, mondókákkal hamar felfognak sok mindent,
és van is egy ilyen 15 fős csoport, utána vannak a kisiskolások,
meg két csoport, az V-VI. és a VII-VIII. osztályosokból.
A saját lakásomban tartom az iskolán kívüli magyarórákat, a magyar
nyelv mellett tartok kézügyesség órákat, meg csángó néptánc és
népdaltanítást is vállaltam.
Az iskola keretében Istók Angéla tanítja az I-IV-eseket, és Fülei
Mária az V-VIII-osokat.
Nem nagyon van felszerelve a tanterem az iskolánál meg a lakásnál
sem, egy CD lejátszó, meg egy videó lejátszó van, ami segít rajzfilmet
nézni és zenét lejátszani a táncosoknak, ezen kívül három asztal
és hat pad, meg pótoljuk, ahogy tudjuk. Ami viszont a legfontosabb,
hogy a gyerekek jönnek és ez biztató a további munkára nézve.
A keresztszülő programban is nem minden budai gyermeknek van keresztszülője,
csak kb. felének, egyrészt, hogy vannak nagyon kicsik, de vannak
olyan gyermekek, kikkel egyelőre nehezkén lehet kommunikálni magyarul.
A megmaradás reményében próbáljuk visszatanítani az énekeket,
a táncokat, ápolni a megmaradott nyelvet, művelni ezt az iskolában.
Amit tudunk, megteszünk, és hála Istennek még vannak olyanok,
kik mellénk állnak, nem csak bátorítanak, de még segítnek is.
Köszönjük, és reméljük, nem lesz hiába.
Klézse Bákó megyében
található, 18 km-re a megyeközpontól, Bákó városától a Bukarest
felé vezető úton.
Klézse ezer házszámot túlhaladó nagy község. Természeti adottságoknak
és a földrajzi fekvésének köszönhetően a falu keleti határa a
Szeret (Románia egyik legnagyobb folyója), nyugaton erdők húzódnak.
A falu a Bukarest felé vezető utat is érinti. Bákótól a második
falu.
Az országút menti házak, igaz a Klézse helységtábla után vannak
bár Budának nevezik az itt lakó emberek. Klézse több faluból áll:
Buda, Pokolpatak, Klézse, Alexandrina (Tyúkszer), Somoska. Ezek
a falvak mára már összenőttek, csak az itt lakó emberek tudatában
élnek még a régi faluhatárok. Mindenik falunak van külön iskolája,
magyar oktatás csak Budán, Klézsén és Somoskában van. Heti három
találkozás a gyerekekkel.
Első alkalommal a budai iskola fogadta be a magyar órákat. 2002-től
folyamatosan vannak magyarórák az iskolában. A rákövetkező évben
már Somoskán is tanulhatták a gyerekek magyar nyelvet, talán a
legnehezebben a klézsei iskolában indultak be az órák, itt csak
az idei tanévtől vannak magyar órák. A magyar órák a szülők kéréseink
köszönhetően hagyják jóvá. Hét kérés szüksége egy iskolai csoport
indulásához.
Budán két iskolai csoport van, egy kezdő és egy haladó. A gyerekekkel
este órák után tartjuk a magyar órákat.
Iskolán kívül nincsenek számkorlátok, csak tudás szerinti csoportokba
sorolás. Óvódásokkal is mondókázunk, játszodunk, a nagyobbakkal
már a magyar gyöngyszemekkel is ismerkedünk.
A munkámban nagy segítséget jelent néne Viktori, ő egy helybéli
magyarlelkületű asszony, aki a helyi népdalokkal, táncokkal és
magyar imádságokra. Meg-meg szoktak lepni, mikor magyar óra előtt
összegyűlnek és énekszóval várnak... Együtt szoktunk készülni
rövid szerepekkel, versekkel, énekekkel.
Magyar órán kívül szoktunk kézműveskedni, kirándulni a Szeret
folyó partján. Télen együtt megyünk szánkózni, vagy magyar mesefilmeket
nézünk. Szíven veszünk rész versenyeken.
Klézsén az első csoportom V-VIII-sok voltak, akik nagyon hamar
megszeretették magukat, ők mára már az iskolában tanulják a magyar
nyelvet. Iskolán kívül az ovisokat és az elemiseket Istók Angéla
készíti fel az iskolára. Ők akik házukba fogadták a magyar órákat.
Az iskolában reggel, órák előtt tartjuk a magyar órákat, mindezek
ellenére nincsenek hiányzók csak álmos szemek.
Nagyon szeretünk kézműveskedni, kirándulni, énekelni, táncolni.
Voltunk szavalóversenyen, népdalvetélkedőn, tantárgyversenyen,
díjakkal a kezünkbe tértünk meg.
Szívesen várunk minden kíváncsi látogatót, ismerjék meg a csángó
nép vendég szeretetét, szokásaikat.
Maradjanak békiben!
