Idén karácsonykor a gajdári gyerekek valahogy úgy jártak, mint annak idején a Szent Család Betlehemben. Szerettük volna a karácsonyi műsorunkat az egyház egyik épületében tartani, de a pap bácsi nem engedett be minket, így a kocsma adott otthont a gyermekek betlehemes játékának.
A gyermekek nagy lelkesedéssel készültek a műsorra. Külön érdemes a kisebbeket megdicsérni, mert nagyon komolyan vették a feladatukat, megtiszteltetésnek vették, hogy ilyen fontos szerepük van, Szűz Máriát, Szent Józsefet, pásztorokat, angyalokat, napkeleti királyokat személyesítenek meg. A műsorra december 17-én került sor a bárban. Már jóval a kezdés előtt elkezdtek a gyerekek gyülekezni, a betlehemesek a kosztümjükben, a többiek pedig ünneplőben, akinek volt otthon, az pedig csángó viseletben. A bárban nagyon segítőkészek voltak, átrendeztük a padokat és kialakítottuk a játékteret. Még az utolsó perceket kihasználva tartottunk egy főpróbát, aztán már olyan magasra csapott az izgalom a gyermekek között, hogy alig bírták kivárni a kezdést, folyton kifutottak az utcára megnézni, hogy jön-e máma és táta, aztán visszafutottak és biztonság kedvéért még egyszer felmondták a szövegüket, és nyújtogatták a nyakukat az ajándékok felé, amik az egyik sarokban bújtak meg. A műsor rendben lezajlott, a gyerekek nagyon ügyesek voltak, a szülőknek is elnyerte a tetszését. A pásztorjáték után került sor az ajándékok kiosztására. A teremben végig feszült csend volt, és mindenki hegyezte a fülét, hogy mikor hallja a nevét, mivel az ajándékok névreszólóak voltak.
Az ajándékok kapcsán ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni. A csomagok az elmúlt két hétben folyamatosan érkeztek, hiszen nagyon számítottak a gyerekek a karácsonyi angyaljárásra. Először kicsit tanácstalanok voltunk, hogy honnan tudunk majd annyi angyalt keríteni, hogy minden gajdári gyermeknek legyen ajándéka, de utóbb kiderült, hogy ez az aggodalom alaptalan volt. A keresztszülők és a saját ismerőseink körében kezdtünk érdeklődni, ahonnan rengetegen jelentkeztek, és hoztak más, számunkra ismeretlen angyalokat is, akik szintén hoztak újabb angyalokat. Volt egy egész angyalfalu, aki összefogott, és körülbelül negyven gyermeket vállalt, voltak kis angyalközösségek, angyal osztályok, angyal iskolák, angyal szervezetek, sőt, angyal papok is. Néhány napon belül elkapkodtátok az összes gajdári gyereket. De ezzel nem állt meg az akció, még voltak angyalok, akiknek nem jutott a mi gyerekeink közül, de ők az adni és segíteni akarás tiszta örömével a szemükben és lelkükben kopogtattak a virtuális ajtónkon. Így végül nemcsak a gajdári, hanem budai, trunki és diószéni gyerekeknek is meg fogják szépíteni a karácsonyát. Tudom, hogy messze vagyunk, a térképen sem vagyunk rajta, kis faluk vagyunk, túl a Kárpátokon, de higgyék el, hogy ez iszonyatosan nagy dolog. És pontosan azért, mert ilyen félreeső, elfelejtett falvak vagyunk, érezzék magukat megtisztelve az angyalkáink, mert csakis különlegesen képzett angyalokra bízza rá a Jóisten az itteni gyerekeit, akikről tudja, hogy biztosan kitesznek magukért. Köszönjük szépen még egyszer, és kívánunk áldott békés karácsonyt és boldog új évet!

Pfemeter Mária és Madarász Katalin, gajdári tanítók

Kedves Nénik és Bácsik! Engedtessék meg, hogy bemutatkozzunk! Mi vagyunk a gajdári magyarház legkisebb növendékei. Minden délben, az iskolai óvoda után versenyt futunk a magyarházig, és aki legelőbb ér oda, az kiabálja be, hogy "tanító bácsi". Igaz, a tanító néni mindig elmondja, hogy ő nem bácsi, hanem néni, de mi így szoktuk meg tavalyról. Persze azért igyekszünk megtanulni, néha onnan tudja a tanító néni, hogy megjöttünk, hogy a kapu előtt arról vitázunk, hogy mit kell rikoltani: tanító néni vagy tanító bácsi? Miután bementünk az udvarra, kifújjuk magunkat, mert a fél falut átsprintelni azért nem olyan könnyű ám. Lerakjuk a lócára a "dzsántánkat", ami általában valamilyen plüssállatot formáz, és felmérjük a terepet, hogy milyen játékot ragadhatnánk magunkhoz hirtelen. Ha szép idő van, akkor kint maradunk, de most, hogy itt a tél, inkább bemegyünk a terembe. A legjobban deszenálni (rajzolni) szeretünk, de néha heves vita alakul ki közöttünk, hogy inkább szeretünk-e kolorálni (színezni), piktálni (festeni) vagy dekupálni (kivágni). Az biztos, hogy gyöngyöt fűzni nagyon szeretünk, még a fiúk is. Szeretünk sokat, sokat csacsogni, igaz, inkább románul megy jobban, de azért nagyjából megértjük magyarul is, amit a tanító néni mond. A foglalkozás után hazamegyünk, és mindig megkérdezzük, hogy mikor kell legközelebb jönni, ugyanis nagyon nehezen tudjuk csak eltalálni a megfelelő időpontot. Ugyan csak hétfőn, szerdán és csütörtökön kell jönnünk "ungurra", de mi azért a biztonság kedvéért minden nap eljövünk, és berikoltunk, sőt van, hogy naponta többször is, a lehető legmeglepőbb időpontokban. Aki teheti, az eljön a nagyobb testvérével is órára, sőt, van, hogy a testvére helyett jön a nagyokkal, hogy biztos ne maradjon le semmi jóról. Hát így telnek a mi óvodás napjaink Gajdárban.

Szeretettel,
Adelin, Bianca, Denisa, Daria, Cosmina, Lorut, Sebi, Stefanut, Leo, Daria, Petronela, Celi

Az idei nyár változást hozott a gajdári magyaroktatásba. Farkas-Ferencz Endre és Gabriella helyett mi ketten, Madarász Katalin és Pfemeter Mária, tartjuk a "magyarházban" a foglalkozásokat a gyermekeknek. Mindketten frissdiplomások vagyunk, így nagy lendülettel vágtunk bele szeptember elején a munkába. A környezet nekünk is nagyon új volt, így az első néhány nap azzal telt, hogy ismerkedtünk, és igyekeztünk kölcsönösen megbarátkozni a falu aprajával és nagyjával. Természetesen még sok időre van szükség ahhoz, hogy teljesen elfogadjanak minket, hiszen egy ilyen kis közösségben nagyon nagy jelentőséggel bír a tanárváltás. Szeretnénk folytatni Endre és Gabi eddigi sikeres munkáját, megfűszerezve a saját ötleteinkkel, szemléletmódunkkal.
A tanítás a megszokottak szerint szeptember 15-én vette kezdetét, de már az azt megelőző héten is gyakran felbukkantak a gyermekek az iskola környékén. Kicsit félve, de inkább kíváncsian jöttek szemrevételezni az új tanító néniket. Az iskola megkezdtével a magyarházban is elkezdődtek a magyar órák, ahol napról-napra egyre nagyobb számban jelennek meg a gyermekek. Reméljük, hogy ez a létszámbeli növekedés tartósan megmarad. Egyelőre sok gyermek még a szüleinek segít az őszi mezei munkákban, de folyamatosan szállingóznak vissza. Az év eleji izgalmak után a magyarórák vidáman zajlanak, és nagy erőkkel készülünk a gyermekekkel a népdalvetélkedőre, ahol tavaly is nagyon eredményesen szerepeltek.

Pfemeter Mária és Madarász Katalin, Gajdár

Régi tervünk vált valóra azzal, hogy idei évzáró ünnepségünkre muzsikust fogadtunk, vendégünk volt a közeli Cigánylárga cigánymuzsikusa, akit "Pricsa" néven ismernek a gajdári emberek. Ismerik jól, hiszen a legtöbb gajdári lakodalmában ő muzsikált, amíg zenéje, hegedűje ki nem ment divatból. Most egy este erejéig a régi időket idéző táncra hívtuk a falu lakóit.
Persze, mindenekelőtt tanítványaink adták elő évzáró műsorukat. A legkisebbek tanulságos kis mesét adtak elő a rest egérkéről és kakaskáról. A nagyobbak énekekkel, táncokkal készültek és falujukról, szüleikről írott fogalmazásaikat olvasták fel szépen, fegyelmezetten, ünnepélyesen.
Aztán felcsendült a muzsika és a gyerekek táncba hívták szüleiket, nagyszüleiket, testvéreiket. És táncolt a falu apraja-nagyja vagy két órán keresztül szünet nélkül. Sok szülő nem állt be a körbe, de nem mozdultak, hallgatták a muzsikát, nézték a táncolókat, beszélgettek, talán meg is pihentek az egész napi kapálás után.

A tanév kezdetének nehézségei ellenére szép, eseménydús hónapok vannak mögöttünk. Köszönjük minden barátunknak, bennünket, céljaink elérését segítő támogatónknak, hogy biztattak és kitartottak mellettünk erőt, hitet adva a legnehezebb napokban is!

Farkas-Ferencz Gabriella és Endre

2008.06.16.