|
A honlapunk működtetését a és a Magyar Emberi Jogok Alapítvány - HHRF támogatja Médiapartnerek:
Created by
Copyright © AMCM, 2004-2008
|
Tisztelt Keresztszülő!
Ön vállalkozott arra, hogy a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által szervezett csángóföldi magyar oktatást segíti az által is, hogy személyes kapcsolatot ápol egy moldvai csángó "keresztgyerekkel", illetve anyagilag is hozzájárul taníttatásának költségeihez. Ezért szeretnénk köszönetet mondani Önnek, és beszámolni az elmúlt tanévről, hiszen szeptember 15-én Moldvában új tanév kezdődik. A most befejeződő tanév a hatodik a csángó oktatási program történetében. A keresztszülők harmadik tanéve támogatják programunkat, és ebben az időszakban az Ön segítségével is jelentősen sikerült előmozdítani a moldvai csángó gyerekek oktatásának ügyét. Az elmúlt tanévben egy, a most kezdődő tanévben pedig reményeik szerint újabb két helyszínen lehet magyarul tanulni-tanítani. Így összesen 16 településen lesz lehetősége a gyerekeknek magyarórára járni. A 16 település közül 15-ben az állami iskolákba is sikerült bevezetnünk a magyarórákat. Jelenleg oktatási programunkban a következő települések érintettek: Magyarfalu, Lábnik, Külsőrekecsin, Csík falu, Somoska, Klézse, Buda, Trunk, Dioszén, Gajdár, Lészped, Pusztina, Frumósza, Kostelek, és ehhez járul hozzá a két új helyszínünk: Bákó város és Lujzikalagor.
A keresztszülők befizetéseinek köszönhetően a tanév során mintegy 40.000.000 Ft gyűlt össze. A gyerekek és tanárok nevében köszönjük szépen az Ön segítségét is!
Emellett igyekeztünk a szükséges anyagi erőforrásokat pályázati vagy más úton is pótolni, hogy lehetőleg mindent megvalósíthassunk az előző évben megfogalmazott céljainkból. Az elmúlt tanév során az Ön által
nyújtott anyagi segítség révén a következőket valósítottuk meg:
Az új tanévre vonatkozó legfőbb terveink a következőek:
Hogy mindez valósággá váljék, és hogy diákjaink – többek között az Ön fogadott keresztgyereke – ne szenvedjen hiányt, kérjük keresztszülőként továbbra is vállaljon aktív szerepet a moldvai magyar oktatás ügyében!
A taníttatási költség a 2006/2007-es tanévre (a forint utóbbi időben történő drasztikus gyengülése miatt) egy kisdiák számára évi 40.000 Ft-ba, egy továbbtanuló diák számára pedig évi 150.000 Ft-ba kerül. A anyagi segítség mellett, ha teheti, kérjük mindenképp vállalja a személyes kapcsolatot is: levélben biztassa keresztgyerekét, esetleg látogassa meg, keresse fel pártfogoltja családját, iskoláját, szülőfaluját! Kérjük, amennyiben valamilyen okból a továbbiakban nem tudja vállalni a keresztszülőséget, jelezze számunkra (postán: AMCM 600069 Bacău O.P 1. C.P. 124. jud.: Bacău România, e-mailen: keresztapa@csango.ro , telefonon: 0040-727-341737). Amennyiben az elmúlt évben szervezett
programjainkról, az oktatásról bővebben szeretne olvasni, fotókat látni,
kérjük tekintse meg hetente frissített honlapunkat: www.csango.ro
A keresztszülők felajánlásainak kezelésére
Petrás Mária, csángó származású népdalénekes és keramikus alapításával
létrehoztuk Budapesten A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítványt (AMMOA),
amely a Moldvai Csángómagyarok Szövetségével szoros együttműködésben
arra hivatott, hogy minél gyorsabban és biztonságosan eljuttassa az
Ön segítségét Moldvába, illetve felülvigyázza annak hasznosulását is.
A befizetésekkel, részletfizetéssel, adóigazolásokkal
kapcsolatban informálódhat a következő
Amennyiben a keresztgyerekekkel kapcsolatos konkrét
kérdései vannak, továbbra is csángóföldi irodánkat keresheti,
a "Legyen Ön is keresztapa, keresztanya!" program koordinátorát,
Hegyeli Melindát AMCM, 600069, Bacău, O.P 1., C.P. 124., jud.: Bacău, România
Tisztelettel,
|








