Külsőrekecsin - Divald Borbála

 

Az idei év júliusában fejeztem be Budapesten a főiskolát, tanító szakos vagyok, ének-zene a műveltégi területem. A főiskolai évek alatt elvégeztem egy népi játszóház vezetői tanfolyamot is a Hagyományok Házában. Több mint hét évig tartottam hétvégénként kézműves foglalkozásokat, játszóházakat gyermekeknek.
A Budapesttől nem messze fekvő Váchartyán nevezetű faluból érkeztem Külsőrekecsinbe. Nem volt idegen számomra ez a hely. Moldvában már többször jártam ezelőtt, de már harmadik éve járok vissza minden nyáron a Külsőrekecsini Faluhét nevezetű rendezvényre.
2006 nyarán, mikor először jártam a faluban, rögtön megfogott ennek a helynek a hangulata. A táj, az emberek, a házak, egy eldugott kis zsákfalu aszfalt utak nélkül... Bár akkor táborozó, "turista" voltam, rögtön tudtam, hogy egyszer még vissza fogok jönni ide. Akkor még nem sejtettem, hogy rövidesen tanítani is ezen a helyen fogok.
Régóta érdekel a csángó kultúra. Sokat jártam táncházakba, táborokba táncot, énekeket tanulni, pár éve elkezdtem kobzon játszani. Amikor eljött az álláskeresés időszaka, egyszer csak eszembe jutott, mi lenne, ha itt próbálkoznék meg a tanítással. Hiszen jórészt minden, amivel eddig csak szabadidőmben tudtam foglalkozni, Moldvához kötődik. Így nem kell évente többször napokat utaznom, azért hogy ott legyek egy rövidke hetet, ahol igazán szeretek lenni. Egész évben itt lehetek, és azokat a dolgokat adhatom át a gyermekeknek, amiket a legértékesebbnek tartok az életemben, és örülnék, ha számukra is azzá válnának.
Ha pedig azt is sikerül lassacskán elérnem, hogy a gyerekek (és talán idővel a szüleik, a felnőttek is) szeressék, elfogadják saját csángó táncaikat, zenéjüket, beszédüket, hagyományaikat, akkor azt hiszem érdemes volt Csángóföldre utaznom.

 

Divald Borbála

 

2008.10.29.

vissza

---

Újból Külsőrekecsinben

 

Lassan fél éve, hogy Külsőrekecsinben tanítok. Nem ismeretlen a hely, hiszen szülőfalum, itt nőttem fel és persze magam is itt tanultam egykor hat éven át. Azóta sok helyen megfordultam. Tanultam hét évig Csíkszeredában, négy évig Gyulafehérváron, hat évig Budapesten, most pedig újból Moldvában vagyok, itt tanítok és tanulok.

Megteszek mindent, hogy a rendelkezésemre álló iskolai heti 21 órában a gyerekek magyar nyelvi és irodalmi tudását gyarapítsam, közben újratanuljam mindazokat az archaikus magyar szavakat, amelyeket távollétemben elfelejtettem, mert nem volt alkalmam használni.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a nyelvállapot viszonylag jó Külsőrekecsinben, még a diákok korosztályában is. Ez a munka könnyebbik része, a nehezebbik pedig az, hogy az összes oktatási helyszín közül itt a legmagasabb a magyarórára beiratkozott gyermekek száma, idén 267-en vannak összesen.
De nem panaszkodom, hiszen az első félév nagyon gyorsan eltelt, sok-sok élménnyel gazdagodtam, és új erővel lendülünk bele a második félévbe.

 

Trunchi Péter

 

2008.04.01.

vissza

---

Miért jöttem haza tanítani?

 

A nevem Ignát Mónika, magyar nyelvet tanítok Külsőrekecsinben, a saját falumban. Véletlenül jöttem haza tanítani, nem ez volt a célom. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán végeztem rajz-vizuális kommunikáció szakon. Szerettem volna folytatni tanulmányaimat a Pécsi Egyetem levelező tagozatán állami finanszírozottként. Ösztöndíjat csak azzal a feltétellel kaptam volna, ha a távoktatás mellett itthon, az országomban tanítok. Ösztöndíjra pályázni csak úgy lehetett, ha megkapom az értesítést, hogy felvettek az egyetemre, de mire megkaptam az értesítést, arra már lejárt a pályázat határideje.

Nem azért írom ezt, mert nem szeretek tanítani, sőt nagyon szeretek tanítani, imádom a gyerekeket. Végülis rajz órát is tartok, tanév végén kiállítást rendezhetek az ügyes gyerekek munkáiból. Magamról annyit elárulhatok, hogy optimista vagyok, nyugodt természetű, imádok főzni, főzés közben énekelni szoktam, vagy fütyülni, persze csak akkor, ha egyedül vagyok. Ha esetleg egyedül tévézek, akkor biztos, hogy rajzfilmet nézek, az a kedvenc műsorom, majd én is rajzfilkészítő leszek, ha elvégzem az egyetemet, ezt komolyan gondolom.   Ignát Mónia, Külsőrekecsin

---

Külsőrekecsin - Falubemutató

 

Külsőrekecsin a Szeret folyótól nyugatra, a fő úttól tizenkét kilométerre, a Bankojé patak völgyében fekszik. A falu kb. 2500 lélekszámot számlál ma. A rege úgy tartja, hogy a tatárbetörések idején egy ember kimenekült ide az erdő alá és mivel nagyon megtetszett neki ez a hely, egy morzsa földre épített egy morzsa házat ezzel megvetve alapjait a mai falunak.

Erős katolikus hittel rendelkező csángómagyarok a falu lakosai, akik mind a mai napig az archaikus magyar nyelvet beszélik. Földműveléssel és állattartással foglalkoznak, bár helyzetük speciális, mert az 1945-ös agrárreform ezt a falut kihagyja. Viszont elveszi tőlük az eddig művelt jó földeket, állataiknak nem ad legelőt. Így még ma is véres verejtékkel és rengeteg munkával dolgozza meg ki-ki a földjeit, mert a nagyapák örökségét veszni hagyni nem szabad.
A falu első iskolája 1896-ban nyitja meg kapuit. 1911-ben megnyílik az óvoda. 1949-1953 között magyar nyelvű oktatás is folyik az iskolában. Dimény Ferenc és felesége Mária, háromszéki házaspár, akik ebben az időben betűvetésre tanítják a gyerekeket. Ők ma Komollón - Sepsiszentgyörgy mellett - élnek. Felkerestük őket, visszaemlékezéseik alapján úgy érezzük, mintha megállt volna az idő.
Az 1960-as években felépül az iskola új épülete, de ebben már csak román nyelven folyik a tanítás.
Az 1990-es esztendő itt is elindítja a változást. Szó sem lehet arról még, hogy hivatalosan bevezessék az iskolába a magyar nyelvet, de a haladó szellemű Szarka család helyet ad nyári, egyhónapos magyar nyelvű foglalkozásoknak. A pusztinai születésű Szőcs Anna egy magyarországi barátnőjével, Dessewffy Annával vállalták ezeknek megtartását.
1996-ban átvette a stafétabotot Sólyom Ferenc, miskolci tanár, és lelkes csapata: Egri Piroska, Nagy Marianna, Tündik Tamás és jómagam, Szász Csilla, aki úgy megszerettem az itteni embereket, hogy mind a mai napig itt tanítok.
2000-ben szervezettebb formában indul el egész Moldvában a tanítás. Külsőrekecsin 2001-ben kapcsolódik be az Iskolán Kívüli Oktatási Programba. Szarka Péter és Felicsia háza adott otthont az eddigi nyári foglalkozásoknak, most is az ő házuk otthona a magyar nyelvű foglalkozásoknak. Akkortájt Szarka Felicsia és Gyurka Valentin, helybéli lakosok töltögették a tudást közel száz érdeklődő gyerek kobakjába.
A 2003-as esztendő hoz forradalmi változást, ötven év után újra hivatalosan tanulható a magyar nyelv az iskolában. A tavaly húsz gyerek, az idén már nyolcvanhat tanulja hivatalos keretek között anyanyelve szépségeit. Nehézségeink az idei esztendővel szinte teljesen megszűntek, mert iskolánk igazgatójának köszönhetően saját osztályteremmel rendelkezünk. Ha nem is vagyunk még tanrendbe beiktatva, de iskolaidőben tanulhatunk mi is.
Iskolába még be nem iratkozott gyerekeink létszáma 116, beleértve az óvodáskorúakat is.

A falunak ma van már orvosi rendelője és postája is. Közigazgatásilag Rekecsin községhez tartozik.
Az 1991-es áradás arra kényszeríti a falu lakóinak egy részét, hogy új falut alapítson egy közeli dombon Dumbraveni néven, de ez még nincs megjelölve a térképen.
A mai helyzetkép azt mutatja, hogy a falu férfiainak kb. 70%-a Magyarországon keresi családja kenyerét, általában kőművesmunkával. Az itthonmaradottak nagyon kevés hányadának van Rekecsinben, vagy Bákóban munkája. Az asszonyok a háztartással, gyerekneveléssel, mezei munkával vannak elfoglalva. Az ifjúság pedig elvágyódik jobb világok felé, mint Magyarország és Olaszország.
Aki felénk jár, biztos érzi, hogy ez egy kicsit "világvége" falu. Elzártsága javára, de hátrányára is szolgált. Javára, mert megőrződtek hagyományai. Hátránya az információhiány, a tájékozatlanságból fakadó nehézségek, a nehéz közlekedés.
A hagyományok szeretetének megnyilvánulása, hogy a '90-es évek közepe táján Szarka Mária Sára Ferenc segítségével több éven keresztül megrendezte a Külsőrekecsini Táncfesztivált májusban, amelyen magyarországi, erdélyi, gyimesi, moldvai hagyományőrzők mutatták be táncaikat.
1998-tól már hagyományossá vált a nyári tánctáborok megszervezése. A helyi lakosok segítségével - Szarka Mária, Szarka Felicsia, Dobos Rózsa, Fehér Márton - sikerült minden évben emlékezetes hetet zárni, a következő évi előrelépést mindig ez biztosítja.
Ez a mi falunk, s mi így szeretjük, ahogy a jó isten nekünk rendelte.
Bárkit szeretettel látunk falunkban, aki kíváncsi ránk, aki többet szeretne tudni mindennapi életünkről.

Elérhetőségünk: Szarka Felicsia, str. Ciceilor nr. 262., Fundu Racaciuni 607482, com. Racaciuni, jud Bacau tel. +40-234-251.904, e-mail: szarkafelicsi@csango.ro.

 

Kertész Daniela , VIII. osztályos tanuló így látja faluját:

 

A mi falunkat úgy hívják, hogy Külsőrekecsin. Ő egy szép falu. Az emberek becsületesek és barátságosak. Az emberek a falunkból földművesek. Ők dolgoznak mezőn: kapálnak, aratnak, kaszálnak, szántanak, gyűjtik le a szőlőt és csinálnak bort, szedik le a kukoricát és csinálnak puliszkát. Búzát mikor learassák csinálnak búzalisztet. Az emberek a falunkból sokat dolgoznak, de járnak misére es.
Falunkban van egy kultúrház, két iskola, egy egészségügyi ház és üzletek.
Az emberek szeretik a szépet, a természetet, a virágokat, csak nem éppen van pénzük. Azért mennek el Magyarországra, és ha bírnak Németországba, de nem éppen van helyik ott. Szeretik a munkát, de sajnos nincs hol dolgozzanak. Magyarországon kicsi pénzt adnak, nehez, hogy a gyerekeik el bírjanak menni jó iskolákba és még maradjon honn es, hogy legyen miből eléljenek. De úgyis sokabbat adnak Magyarországon, mint nálunk Felsőrekecsinben, Bákóban vagy Külsőrekecsinben: kapálni egész napon melegbe és este adjanak százötvenezret, mert annyi a nap.
De úgyis az emberek segítik egymást, hogy jó legyen.

 

Akiktől tanulni lehet - a falu egyik dalos kedvű asszonyát mutatja be Kabalás Luca, VIII. osztályos tanuló:

 

Dobos Rózsa Külsőrekecsinben lakik. Neki hét gyereke van. Ő sok éneket tud, és sok énekre tanított meg engem is. Sok táborba jár és tanítsa a gyerekeket énekekre, táncokra. Ő egy jó nő, jól barátkozik velünk, és jó tanárnő. Ő egy jószívű asszony és tudja, hogy kell beszéljen az egésszel. Szereti a természetet, a virágokat, és a gyerekei nagyon szeretik őt. Egy nagyon ügyes asszony és csinál, mint más anyja is mindent a gyerekeinek. Ilyen asszonyt kicsit kapsz a földön.

 

Én Kertész Daniela Juliánna vagyok, tizennégy éves, és majd öt éve tanulok néne Felicsinál. Szeretem a magyar órát, és a tanárnőnket is.
A tanárnőnköt Szarka Felicsiának hívják, a férjét Szarka Péternek és a fiát, aki három osztályos, Szarka Róbertnek. Ők egyetemben egy szép, boldog családot építnek. Néne Felicsia Somoskából van, ő az a tanárnő, akit szeretek és becsülök. Néne Felicsia egy nagyon jó tanárnő. Szereti a gyerekeket, azt szereti, hogy minden rendben legyen a helyén, szereti a tisztaságot, szeret örömöt szerezni a szűvünkbe, szereti a férjét, a gyerekét, a virágokat még nagyon de nagyon szereti és foglalkozik velik. Majd mindenféle virág kapódzik nála.
Még szereti a világos színeket.
Ő nagyon jó lelkű, nagyon szépen beszél az emberekkel vagy akikkel beléjő szóba. Mikor segítségre volt szükségünk vagy valakivel beszélnünk kellett, akkor örökké kicsinálta a szüvét nekünk, és melegséggel fogadott el, hogy jól érezzük magunkat.
Ő szeret táncolni, énekelni és nagyon szép hangja van.
Senki se tudja, hogy mennyivel adósak vagyunk mi neki. Mikor szükségünk volt valamire akkor ha volt adott nekünk. Soha nem bírnám kimondani szavakkal, hogy mennyire bé van helyezkedve a szűvembe!
Nagyon, nagyon szépen köszönök mindent, amit nekem csinált és azt mondom, hogy senkinek nincsen ilyen jó, széplelkű tanárnője, mint nekünk. Senki sincs ilyen szerencsés, mint mük!
Sok egészséget, egy szép új évet kívánok teli csak boldog napokkal!

Sok szeretettel Daniela