Nagyon köszönöm Nektek, hogy részt vehettem e
pár nap alatt a csángómagyarok megsegítésére szervezett rendezvényeken.
Elsősorban meg azért, hogy a kis Alexandra az én névleges keresztlányom
lehet.
Valóban sugárzó tekintetű, nagyon ragaszkodó kislány, megbeszéltem
vele, hogy jöjjön el hozzánk a nyáron. Testvére, Ankuca érdekében
is megkértem szüleit, a közjegyzői nyilatkozatot tegyék meg, hogy
a magyarországi táborban is részt vehessen a lány.
A kis Dani is nagyon édes volt, mint látjátok, nagyon kedves volt
az édesanya, Veronika is. Keresztleányom szemüvege is előkerült
közben, amit a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat segítségével
sikerült megcsináltatni neki. Gábor, a férjem megjegyezte, majd
legyen gondunk, hogy jó szemüvege legyen a kislánynak, ne romoljon
tovább a szeme.
Gajdárba menet, érdekes módon, tele voltam szorongással, amit
a faluba ékezve hangos sírással és a kísérő keresztszülők vigasztalásával
tudtam csak csillapítani.
Először a zsámbéki keresztmama, Ilike keresztgyerekét látogattuk
meg, itt hosszasan elbeszélgetünk a családdal.
Keresztszülő társaim, Erika Budapestről, Gyuri Veszprém vidékéről
és Ilike, mindannyian tudták, hogy nekem még időre van szükségem
a találkozásra felkészülni.
Aztán másfél óra elteltével elindultunk Alexandráékhoz, kint a
dombon laknak, mondták. Úgy tűnt, ahogy érdeklődtünk a faluban,
hogy távolabb laknak. El is haladtunk a ház előtt mire észbe kaptunk,
és társaim látták, hogy kétségbeesetten szaladt az autó után egy
kislány. Kedvesen fogadott minket szerény otthonában a Kerekes
család, hamar össze is barátkoztunk. Alexandra említést tett pár
dologról, ami tetszett neki a levelezésünk során. Édesanyja, Veronika
nagyon jól, érthetőén beszélte a moldvai csángómagyar nyelvet,
talán e két és fél nap alatt az egyik legjobban magyarul beszélő,
akit megismertem. Alexandra nagymamája ugyanúgy jól beszélt, és
természetesen Alexandra is nagyon meggondoltan formálta mondatait.
Örülök, hogy találkozhattam keresztgyerekemmel, ill. más keresztszülőkkel,
számomra meglepő, hogy ilyen sokan részt vettek a keresztszülők
közös moldvai utazásán.
Nagyon szép és megható volt a Magyarfalusi Gyerekek Háza
avató ünnepsége is, és főleg az énekbe foglalt imádság, a gyönyörű
Mária-ének, ahogy ott Moldva keleti részén a Szeret folyón is
túl, Magyarfaluban, a moldvai csángók a magyarokért és Magyarországért
imádkoztak.
Keresztgyermekeim Gusas Mihaela és Dániel,
ikertestvérek. Mili és Dani.
Valójában ebben az évben csak egy látogatást szerettem volna tenni Somoskára,
de Dani vágya, hogy szeretne Magyarországra látogatni, ezt a szándékomat
felülírta.
Úgy ütemeztem látogatásomat, hogy a somoskai bérmálásra érkezzem meg
(aug. 5.), s pár napot töltsek kint.
Nagy izgalommal és várakozással indultam unokaöcsémmel, Márkkal Somoskára.
Sinte száz méter pontossággal érkeztünk a célponthoz, ahol Benke Grázy
hozzátartozója vezetett el Gusásékhoz. Nagyon nagy belső várakozás volt
bennem, de utólag elmondhatom, hogy a Jó Isten nagyon szép ajándékkal,
nagyon szép családdal ajándékozott meg engem. Ha rágondolok, ma is végigfut
rajtam a boldogság.
Hogy ne legyek túl hosszú, hétfőn mentünk Bákóba útlevelet
csináltatni a gyerekeknek (13 évesek). Nem írom le a napot, csak annyit,
hogy aznap elkészíttetük az útlevelet és a közjegyzői meghatalmazást.
Ez természetesen megközelítette a lehetetlenség fogalmát, azonban a
közben Somoskára utazó székelyudvarhelyi Bartha Levente előadó művész
barátomnak aznap semmi nem volt lehetetlen, mindezt az ő közbenjárásával
sikerült elrendezni. Este még résztvehettünk a Somoskai Falunapok nyítófelvonulásán
is.
Így kedden nehéz szívvel, de elindultunk Magyarországra. A gyerekek
édesanyja, Bori legalább hússzor megkérdezte, "de ugye kend visszahozza
őket", mármint Milit és Danit.
Bögözön Kiséknél töltöttük a délutánt és az éjszakát, hogy aztán szerdán
este hat órára megérkezzünk Nagykanizsára az otthonomba.
Kicsit aggódtam, mert az úton Mili arcára sokszor kiült a szomorúság,
de olyan mély, hogy a szívem majd belehasadt.
Mikor bementünk a lakásba, mindent megmutattam, a két szoba közül Milié
volt a választás joga. Megnéztük az udavart, Mili szorongása tovatűnt
és Danival együtt a sugárzó gyermeki boldogság nyílt ki arcukon, melytől
még a szemem is elfátyolosodott. Megnyugodtam.
Nyolc napot voltak Kanizsán, hogy aztán ahogy megbeszéltük, szombat
este Somoskán otthonukba érkezzenek.
Közben azonban természetesen történt egy s más.
Ezekről azonban csak kivonatosan szólnék, hisz az illetékesek a gyerekek
lennének.
Megismerkedtünk Kanizsával. Voltunk szőlőhegyemen, ahol fergetegesen
jól érezték magukat keresztgyerekeim. Dani szerint "itt nagyon
szeretek lenni, mert olyan mintha Somoskán lennék". Biciklitúráztunk.
Ping-pongoztunk. Ismerősöknél, barátoknál voltunk. Egyszer a lenti és
egyszer a kehidai termálfürdőbe mentünk, mindkét helyen teljesen ingyenes
vendéglátásban volt részük a gyerekeknek, köszönet érte mindkét fürdőnek.
A vasárnapi fő szentmisén ministránsként vettek részt csángó népviseleti
ruhában a kanizsai Jészus Szíve templomban, mint első magyar szentmiséjükön.
Leírhatatlan érzés volt.
Béla fiam mint gyakorló kisgépes pilóta két alkalommal vitte el őket
repülni egy négyszemélyes ceshna kisrepülővel, először Zalaegerszeg,
majd Keszthely és a Balaton felett.
Természetesen a balatoni fürdés sem maradt el Bélatelepen kiegészítve
a fonyódi kilátóból való nézelődéssel.
Az üzletek felderítése sem maradt ki. Szóval a nap reggel korán kezdődött
és este 10-11-kor végződött. Ők sosem voltak fáradtak.
Nagy élmény volt nekem az Ő nyaralásuk, bízom benne, hogy Nekik is.
Néhány képet csatolok a leíráshoz, melyet sajnálom, de nem tudtam rövidebbre
fogni.
Hálásan köszönjük, hogy segítettetek
nekünk keresztgyerekeinket megismerni. Nagyon jól éreztük magunkat Csíkfaluban
is és Gajdárban is. A gyerekek kedvesek, okosak és nagyon ügyesek voltak.
A vendéglátó családokkal igazi barátságot kötöttünk. Jó volt velük együtt
lenni, élvezni nehéz körülmények között is megőrzött magyar beszédüket.
Köszönjük nektek, Bende Editnek, Farkas-Ferencz Gabinak
és Endrének azt a rendkívüli munkát, amit végeztek. Csak hálát és elismerést
érdemeltek azért, amit a csángókért (és az egész magyarságért) tesztek.
A Jóisten áldjon meg Titeket!
Sok szeretettel gondolunk Rátok:
Farkas Turánka, Demkó János és Kéménczi Mara
Kedves Melinda!
Csodálatos utunk volt, sok szép élményben volt részünk. Nagy öröm volt
találkozni Keresztfiunkkal és családjával. Elhatároztuk, hogy ősszel
ismét meglátogatjuk őket.
Minden tiszteletünk az Önöké és Orbán Attila tanár úré, munkájuk nem
csak pusztán a nyelv megőrzését segíti, hanem sok olyan dolgot kapnak
a gyerekek, amihez talán másként nem jutnának hozzá.
Nagyon köszönjük a sok segítséget, így könnyen eljutottunk Lábnikba.
Sajnálom, hogy nem találkoztunk, remélem, ha legközelebb megyünk, lesz
rá alkalom.
Csináltunk fényképeket, a szép új iskoláról is, amihez gratulálunk,
másoknak is szeretnénk bemutatni az Önök áldozatos munkáját. Remélhetőleg,
lesznek követőink, újabb keresztszülők.
Sok szeretettel üdvözöljük, munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk,
Nagy
izgalommal vártuk a családdal való megismerkedést, mert személyesen
csak keresztlányunkkal találkoztunk eddig. Nem kellett volna. Olyan
nagy szeretettel fogadtak bennünket, olyan érzésünk volt, mintha mindig
is ismertük volna egymást. Annyi mondanivalónk volt egymásnak, mint
azoknak a családoknak, akik már régen találkoztak és beszámolnak az
eltelt idő alatt történtekről.
Tüneményes családot ismertünk meg, a
gyerekek és szüleik amilyen egyszerűek, olyan nagyszerűek. Azt látni,
megélni, hogy kötelességtudóan, olyan természetesen, szó nélkül végzi
a család minden tagja a legkisebbtől kezdve a ráeső feladatot. Ebből
is látszik, hogy milyen okosan, jól - példát mutatva - nevelik a szülők
az öt gyermeküket tiszteletre, kötelesség tudatra. Egyszóval EMBER-nek.
Egyetemista lányunk is velünk volt,
így a négy lánynak volt kivel beszélgetni élményeikről, az élet őket
legjobban érdeklő dolgairól. Ő is nagyon jól érezte magát, elmentek
együtt a tehényért, a patakhoz, de a diszkóba is.
Összegezve: egy nagy lelki feltöltődést
kaptunk, és nagyon boldogan jöttünk el Tőlük.
