A honlapunk

működtetését a

és a

Magyar Emberi Jogok Alapítvány - HHRF támogatja


Click for Bacau, Romania Forecast


Médiapartnerek:

 


 

Created by

Bartha András

 

Copyright © AMCM,

2004-2008

 

 

 

Erdélyi Top 10 - web statisztika, látogatottság mérés

 

ClickLink.ro

 

Szavazás honlapunkra

 

 

IP

Magyarfalu - Arini

 

Magyarfaluban tanítok

 

Nevem Molnár Imola, a székelyföldi Kézdialmáson születtem. Tanulmányaimat Kézdivásárhelyen, majd Kolozsváron végeztem, katolikus vallás és német szakos vagyok.
Már első éves egyetemistaként láttam a felhívást, miszerint tanárokat keresnek Csángóföldre, azonban igazából utolsó éven döntöttem úgy, hogy ide jövök.
Valami többet kerestem kezdő pedagógusként annál, hogy naplóval a kezemben bemegyek az osztályterembe, majd elköszönök. Úgy érzem, itt megtaláltam.
Magyarfaluban tanítok, egy Bákótól mintegy 60 kilométerre elhelyezkedő faluban. A faluban már több éve van magyaroktatás, így munkám inkább építés mint alaprakás.
Harmadik osztályosoktól hatodikosokig, öt csoportban járnak hozzám a gyerekek délutáni magyarórára. Szombatonként pedig az ovisok otthonává lesz a kis tantermem.
Ezek az órák nem kötelezőek, így az egyetlen módszer amivel tanítványokat szerezhetek és megtarthatok az, hogy megszerettetem a gyerekekkel úgy az óráimat, mint önmagamat. Erre törekedtem már a kezdetek kezdetén, ma úgy érzem többé kevésbé sikeresen.
Az óráimon főleg a játékra fektetek óriási hangsúlyt, azonban természetesen minden játéknak megvan a maga jól megalapozott célja.
Nemcsak tanítani jöttem, hanem emellett nevelni is, így célom a tudás átadása mellett az alapvető erkölcsi, vallási illetve a társas lét normáinak átadása.
Már a kezdetektől igyekeztem beleolvadni a falu életébe, megismerni a gyerekeket, így már a tanév második napjától rendszeresen tarthatok órákat.
A gyerekek úgy érzem szívesen jönnek, sokszor már egy órával előtte itt vannak, így látom a fontosságát és értelmét annak, amit csinálok és ez erőt ad ha esetleg belefáradnék az építgetésbe, vagy ha rám nehezedne az a nagy távolság ami köztem és enyéim közt van.
"Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat, csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel", olvastam Kalkuttai Teréz anyától. Erre a gondolatra alapozva próbálok ittlétem alatt a lehető legtöbbet adni önmagamból.

 

Molnár Imola

 

2008.11.06.

vissza


Magyartanárként Magyarfaluban

 

Magyarfaluban idén januártól kezdtem az oktatást, a tanév elején más tanárok dolgoztak itt. Magyar nyelvórákra a faluban 156 diák iratkozott be, ebből kb. 70-80 azoknak a száma, akik rendszerességgel látogatják ezeket a foglalkozásokat. A jelenlét nagyon függ a mezőgazdasági munkálatoktól.
A foglalkozások két helyen folynak: az állami iskolában a hivatalos órarendbe iktatva, és a magyar házban délutánonként. Februárig a régi helyszínen, egy bérelt házban tanultunk, jelenleg pedig a saját épületünkben, amit nemrég szenteltek fel.
A gyerekek osztályonként jönnek az órákra, I-VIII-ik osztályig, eddig nem sikerült még a csoportokra való bontás, mivel sok a gyerek.
Ebben a faluban a nyelvállapot különösen jó, több családban beszélnek csángósan, ami számomra kellemes meglepetés volt mindannak ellenére, hogy előzetesen tájékoztattak erről.
Másik pozitív dolog a gyerekek nyitottsága, közvetlensége volt. Ugyanez jellemző a felnőttekre is, nagyon rövid idő alatt befogadtak engem a faluban. Jó kapcsolatom van a helyi pedagógusokkal is. Megjegyzésként a kapcsolatok kialakításában én is jó szerepet vállaltam, és sikerült.
Igazából engem a kíváncsiság, egy másfajta életvitel megismerése hajtott bele ebbe a tevékenységbe. Ugyanakkor a segíteni akarás, miért ne adjak ott, ahol még hasznos is, itt a magyar nyelvre gondolok főleg.
Ebben a faluban, ha szeretsz, szeretetet kapsz cserébe, és ezért érdemes csinálni bárkinek, ha én már nem is leszek Csángóföldön.

 

Gál Veronika, Magyarfalu

 

2008.06.12.

vissza


Magyarfaluban immár harmadik éve folyik szervezett keretek között - a Csángómagyar Oktatási Program részeként - a magyaroktatás, a gyerekekkel való foglalkozás magyar anyanyelven.

A 2002-2003-as években Csoma Gergely vezette rá a gyerekeket a magyar identitás, illetve nyelv kincsértékének megőrzésére.

Munkája eredményeként 35 szülő kérvényezte a gyerekei számára a magyaróra bevezetését az állami iskolába. A kérvényeket közjegyzőnél hitelesítették.

Barátnőmmel, Kővári Júliával, léptünk Csoma Gergely örökébe, és immár második éve élünk és dolgozunk Magyarfaluban.

Idén 70 gyerek jár az iskolai magyarórákra, amelyek sajnos nem kerülhetnek be a többi óra közé, így reggel héttől, órák előtt, és délben, órák után tartjuk a magyarórát. E nehézségek ellenére is reméljük, hogy jövőre újra megduplázódik az iskolában magyarul tanuló gyerekek száma.

Ezen kívül iskolán kívüli tanítás, foglalkozás is folyik délutánonként, ahova jelen pillanatban több mint 100 gyerek jár. Ez nem olyan kötött, mint az iskolai program; nem csak tanulunk, hanem játszunk, énekelünk, táncolunk, valamint kézműves foglalkozásokat is tartunk.

Nagy-nagy öröm számunkra, hogy egy hónapja a délutáni foglalkozások barátságos, gyerekközpontú tanteremben zajlanak, melynek neve: Magyar Iskola.

Az apró pozitívumok, a sok-sok értelmes, ügyes, fejlődő gyerek érdekessé, tartalmassá teszi az igyekezetünket, ittlétünket.

 

 

Bálint Sára

magyartanár

 

 

Magyarfalusi tájak, emberek

a terem szükösnek bizonyul

 

 

 

a délutáni tanítás színhelye a magyar iskola

 

A Riport nevű, Nagyváradon megjelenő lap hosszú riportot közöl Magyarfaluról és a magyarfalusi helyzetről.

 

vissza a lap tetejére