Trunk, Bákótól délre, 15 km-re van.
A faluban kb. 500 házszám van, de nagyon egybe vannak sűrítve a házak.
Trunkban megközelítőleg 50-70 gyerek vesz részt a magyaroktatásban.
Ezek a gyerekek 4 és 15 év közöttiek (óvodáskorúaktól egészen VIII.
osztályosokig). 2008 szeptemberében vettem át Salak Attila kollegámtól
a magyar nyelv tanítását. A magyarórákat délután tartom, és 4 csoportba
vannak beosztva a gyerekek. Trunkban a nyelvállapot eléggé rossz, a
gyerekek körében nagyon kevesen beszélik a csángó nyelvet, többnyire
értik, inkább az idősebb korosztály beszéli a nyelvet. A trunki nyelvjárásban
az az érdekes, hogy az "s" hang helyet mindig "sz"
hangot mondanak.
Egy csoportnak heti 1 alkalommal van iskolai magyarórája, ezenkívül
naponta zajlanak az iskolán kívüli tevékenységek a szövetség által bérelt
házban. A gyerekek szeretik a magyarórákat, és aktívan részt vesznek
az oktatásban. Szívesen tanulják a helyi táncokat meg énekeket. A magyarórákon
a gyerekekkel játszani, énekelni, táncolni szoktunk, verseket tanulunk,
és sok más érdekes tevékenységet végzünk.
Én úgy ismertem meg a gyerekeket, hogy az elődöm bemutatott a gyerekeknek,
és az állami iskolában oktató tanároknak. Ezenkívül a trunki utcákon
járva szóba álltam a helyi emberekkel, elbeszélgetek velük. A trunki
emberek nagyon barátságosak és nagyon nyitottak a magyar nyelv oktatásával
szemben.
Én úgy kerültem ide, Trunkba, hogy én is Csángóföldön születtem, Klézsén,
majd Erdélyben jártam magyar tannyelvű iskolába 11 évet, a 6-8. osztályt
Szászrégenben, a középiskolát Csíkszeredában a Segítő Mária Római Katolikus
Líceumban, majd Kolozsváron a Római Katolikus Teológia-Szociális Munka
szakon 4 évet tanultam. Tanulmányaim után arra gondoltam, hogy hazajövök,
és igyekszem, hogy az anyanyelv iránti szeretet, és a nemzetiségi öntudatot
újra felébresszem a csángó emberekben. Az oktatási helyszín azért lett
Trunk és nem a szülőfalum, mert egy kis faluba szerettem volna kerülni,
és így esett Trunkra a választás. Én nagyon szeretek itt Trunkban élni
és tanítani, és mindenkinek ajánlom, hogy jöjjön és ismerje meg a trunkiakat.
Trunk, Bákótól, Bukarest irányában,
18 km-re eső csángó település. A Szeret partján fekszik. Nicolae Balcescu
után balra kell letérni a Tracoromnál, majd a vasútvonalat átlépve beérünk
Trunkba. Jól megszervezett (napi többszöri buszjárat) összeköttetése
van a várossal. Úgylehet, egyike azoknak a csángó falvaknak, ahol a
legjobb az ingázási lehetőség: munkásoknak, tanulóknak, tanároknak és
egyszerű embereknek egyaránt.
Régebben csak csángók lakták a falut, de mostanra már "lassza-lassza"
ahogy ők mondják finom vegyes a lakosság. A kommunizmus fénykorában
nagyon sok fiatal került el a faluból az ország különböző részére. Itt
végezték iskolájukat, majd idővel itt kaptak maguknak munkahelyet is.
A forradalom után ezek az iparközpontok összeomoltak, sokan állás nélkül
maradtak félig megkezdett életükkel. Jobb esélyt nem látva, így hazatelepültek,
itthon keresve maguknak munkahelyet. Ez a visszaköltözés, és itthoni
élet folyamata nem jelentett mást, mint a fiatal munkaerő kivándorlása
Nyugatra (Magyarország, Németország, Olaszország). Ezek a külföldön
dolgozó emberek, pozitív és negatív hatással egyaránt hatnak a falura:
új szemlélet átadása, gondolkodásra késztetés, eddigi tekintélyek megkérdőjelezése,
hagyományok gyorsabb elpusztulása, stb. Ami nagyon érdekes, hogy az
utcanevek is úgy adódtak, hogy ki hol dolgozott, pl. Itália utca = Olaszországban
dolgoztak, Francia, stb.
Ebben a gyönyörű faluban, 2001-ben indult
el az iskolán kívüli oktatás, Róka Szilvia volt MCSMSZ elnök, valamint
helybéli lakos áldozatos munkájának köszönve. 2001 és a 2005. években
Szilvia, az ének, mondóka, játék és egyéb tevékenységek mellett, időt
szánt a magyarnyelv nyelvtanának elsajátítására is.
A 2005. évben Kosztándi Tímea Ildikó vette át a trunki gyermekek oktatását,
aki Diószénből járt át Trunkba és folytatta áldozatos munkáját egészen
a 2006-os évig. 2006-tól jómagam vettem át a trunki gyermekek oktatását,
melynek létszáma 12 volt. Ez a 12 diák közül hét az állami iskolába
is jár magyarórára, hiszen a 2006-os tanévtől van az állami iskola keretén
belül is magyar oktatás. Az iskola utáni oktatást 2007 májusában megszüntettem,
hiszen ezek a diákok már érettségi előtt álltak. Így megmaradt a hét
diákom, akik már annyira megszokták a magyarórákat, hadd ne nevezzem
másképp, hogy mindegyik hozott magával egy társat, azok megint egyet,
s jelenleg nem többen, mint 38 diákra szaporodott a magyarórára igyekvő
gyermekek száma. Jelen pillanatban 16 rendelkezik iskola kérvénnyel,
és a 2008-as tanévben már 25-30 kérvénnyel rendelkező diák fog ülni
a trunki iskola padjaiban. Ezek mellett pedig még azok a diákok, akik
iskolai kérés nélkül járnak majd magyarórákra!
Ebben a faluban nem történt említésre méltó megfélemlítés.
A 2006-2007– es tanév jelentette azt az áttörést, amellyel sikerült
az állami román tannyelvű iskolákban heti három (3) órában anyanyelvként
tanítani a magyar nyelvet (hétfő, kedd, csütörtök). Ebben a faluban
nincs panaszra ok, hogy a tanügyi káderek, kollegák rossz szemmel néznék
a magyarórára kívánkozó gyermekeket, vagy a tanárt. Mondhatom azt is,
hogy nagyon jó barátság van közöttünk. A tanárnőkkel, óvónőkkel és a
takarítónőkkel minden egyes óra után megisszuk a csésze kávét, és közben
elbeszélgetünk,(mint ahogy az asszonyok szokták), hiszen az iskolában
én vagyok az egyedüli tanár, eddig csak tanárnők voltak! A falu lakosainak
nyelvállapota jó, de mint általában, a gyermekek vagy értenek valamit,
vagy semmit sem magyarul! A 2006-207-es tanévben a Csicsó Antal által
megirt "Bokréta" című tankönyvből tanultak, de a 2007-2008-as
tanévben nem láttam értelmét semmiféle tankönyvnek, hanem elsődleges
útirány az, hogy szavakat, később mondatokat tanuljanak, és ami ígéretesnek
látszik, hogy a 2008-as tanévtől csak magyarul beszéljünk a tanteremben,
és mindezek után már beszélhetünk tankönyvről! Már vannak olyan diákok,
akik szorgalmasabbak, és órákon már pár mondatot el tudnak mondani magyarul.
A magyarórát igénylő gyerekek életkora 8 és 14 év között van.
